Kísértő múlt

A szavak embere vagyok. Most mégis csak ültem, és egy betűt sem tudtam leütni a billentyűzeten. Az e-mailt olvasva eleinte egy apró mosoly játszott az arcomon, de már a könnyeimmel küzdöttem.
- Cseszd meg! – suttogtam mérgesen. Nem fogok többet sírni miatta! Soha többet.
Sóhajtva leírtam egy „szia” szót, de ki is töröltem. Még a köszönést sem bírtam eldönteni.
Dühösen csaptam le a laptop tetejét, és eldőltem a matracon, aminek a közepén ültem.
Otthon ültem, igaz, nem mondtam volna az egész házat az otthonomnak. Pár hely volt csak berendezve a kétemeletes, sokszobás, kisvárosi házamban. A konyhában alig- alig függött egy két dolog, és csak két tányér volt, most mindkettő a mosogatóban. A fürdőm luxus szinten be volt rendezve. Mindent pontosan én tettem a helyére. Álmaim fürdőszobája volt, a gardróbba vezető ajtóval, ami maga volt minden nő vágya.
Egyik oldalt az elegáns ruháim lógtak és az estélyik. A másik oldalon a polcokon a többi ruhám volt behajtogatva. Volt egy kanapé középen és egy kis dohányzó asztal. A kanapén ruhák feküdtek, legtöbbje már piszkos volt.
Szemben az ajtóval pedig a cipőim voltak. Leginkább magassarkúak. Két mániám volt: az egyik az emberek megfigyelése és elemzése, a másik pedig a feltűnő és gyönyörű magassarkúk. Én így lázadtam.
A nappaliban csak egy nagy plazma TV volt, és egy kanapé, egy nagy és masszív üveg dohányzó asztallal. És ez a szoba, ami a dolgozószobám volt, és egyben itt is aludtam. A sarokba betettem egy matracot, ami nekem remekül megfelelt. Az emeleten nem volt semmi. Falak, tapéták, szőnyeg és pár porcica, amik mára már portigrisek lehettek.
Ez volt álmaim háza. Mikor fiatalabb voltam, pontosan ezt a házat álmodtam meg. De az álmaimban nem volt ennyire félelmetes, csendes és magányos.
Még régebben azt reméltem, hogy mikor megkapom álmaim munkáját itt, Angliában, kijön velem, és talán ismét újra kezdhetjük. Sokadszorra.
De otthon maradt, és talán ott is öregszik meg, hiába az álmai, nem tesz előrelépést igazán. Fél nagyon változtatni.
Sóhajtva toltam arrébb a laptopot és magamra húztam a takaróm. Befordultam a fal felé és próbáltam aludni. A laptop mintha mázsásan nyomta volna a matracot. Nem hagyott nyugodni a levele. Hiányzom neki, érdeklődött, hogy hogy vagyok, látni remélt. Szomorúan mosolyodtam el.
Biztos voltam benne, hogy a testiség hiányzik neki. Mellettem, mikor már nem voltunk együtt, akkor is megtalálta a számára tökéletes szexet.
Pontosan nem tudtam volna reggel megmondani, mikor aludtam el, de vele álmodtam, és nyúzottan keltem.
Megmosakodtam, befontam a hajam, hogy napközben ne zavarjon, minimálisa kisminkeltem magam, és kedvem szerint levettem a polcról a fekete farmerom, egy fekete inget, és leemeltem egy hófehér, zárt magassarkút a polcról. Belebújtam egy fekete kosztümkabátba, és lent felvettem a fehér szövetkabátom.
Beleléptem a magassarkúmba, fekete sálat tekertem a nyakamra, felkaptam a táskám, amibe beledobtam a mobilom, és a laptopommal a kezemben átmentem a garázsba. Beültem a kocsimba, és a kávézóig meg sem álltam.
Ott persze egyből sikerült belelépnem egy jó nagy kupac hóba, így morogva mentem be kikérni a reggeli kávémat.
- Jó reggelt, Becky! – mosolygott rám a pultos lány.
- Jobb reggelt. – Le sem ültem. Állva megvártam, míg a termoszomat megtöltötte, és fizetés után ott is hagytam a nyugis kávézót.
Míg beértem a Red Bull Centerbe, el is fogyott a kávém. Beálltam a garázsba és az alsó bejáraton bementem. Felfelé menet több emberrel is találkoztam, de most nem álltam meg beszélgetni. Bementem az irodámba és lerogytam a székembe. Odadobtam a kanapéra a kabátom, és rákötöttem a hálózati kábelt a laptopomra. Beléptem a céges felhasználónevemre, és végiggörgettem, mit is kéne ma megcsinálnom. De nem igazán volt dolgom. Tegnap már mindent előkészítettem a tesztre való utazásra, ma csak Sebastiannal lesz egy találkozóm.
Lecsuktam a gépet és a táskámmal együtt inkább lementem a büfébe. Ott ült majdnem az egész csapat. A mai napra már mindenki be volt rendelve.
- Rebecca – mosolygott rám Adrian Newey, mikor leültem hozzájuk. Ott ült Britta és pár szerelő is.
- Sziasztok – köszöntem álmosan kicsit. Szinte egyből ott termett mellettem az egyik kiszolgáló csajszi, és már írta is fel a kávét.
- Még valamit hozhatok? – kérdezett rá mosolyogva.
- Nem, köszi – motyogtam oda neki.
- Ma mitől van mindenkinek ilyen jó kedve? – néztem Brittára.
- Holnap már a teszthelyszínen leszünk, ez mindenkit feldob, téged miért nem? – kérdezett rá kíváncsian.
- Mert én ezt még nem tudom felfogni, túlságosan hozzászoktam gondolom a gyárbeli élethez – vontam vállat.
- Majd mikor először meglátod a motorhome-okat, te is felpörögsz – vigyorgott Adrian. – Engem már a kocsi bemutatása is lázba hozott – mesélte vidáman.
- Ti is ennyire örültök, már most? – néztem Adamra, aki Sebastian vezető szerelője volt.
- Én is a fáradtságot érzem egyelőre – mosolygott elég szegényesen.
Egészen a Sebastiannal való találkozómig lent beszélgettem az autó bemutatásáról, és a sajtóvisszhangról.
Mikor 10 órát ütött az óra, visszamentem az irodámba, ahol Sebastian már ott üldögélt.
- Szia! – vigyorgott rám. – Ma is olyan kiscicás arcod van.
- Neked meg mint egy kiskölyöknek – vigyorogtam vissza. – Ja, nem, mindig olyan fejed van.
- Én bókolni próbáltam! – fonta össze a karjait vidáman.
- Én is – néztem rá ártatlanul. – Van valami mesélni valód? – kérdeztem egyből rá.
Én voltam az, aki mindenkinek zöld utat adhatott. Engem nem érdekelt a kondijuk, vagy az, hogy mennyit próbáltak gyakorolni a velem való elbeszélgetésre. Az én feladatom volt, hogy kiszűrjem a mentálisan fáradt vagy túlhajszolt embereket, és segítsek nekik. De ez csak Guill csapatára vonatkozott. A szerelők nem annyira szerettek, mikor minősítésemben voltam kint. Mikor magánemberként, akkor szóba álltak velem, és befogadtak mindig.
Anyukám fogalmazta meg azt, amit a külvilág lát a munkámból: én nyugtatom meg a dühöngő Sebastiant.
Ez több sebből is vérzett, de anyunak hiába magyaráznám.
- Semmi olyan, ami ne lenne mindig – vont vállat elgondolkodva. – Izgulok, hogy végre megint beülhetek a volán mögé, és alig várom, hogy Kimivel versenyezzek. – Míg beszélt, figyeltem a mimikáját, és próbáltam kihallani az árnyalatokat a hangjából, de igazat mondott, tényleg izgatott volt minden reakciója, ahogy eszébe jutott az új kocsi.
- Van már neve a szépségnek? – kérdeztem rá mosolyogva. Sebastiannal mindig felüdülés volt beszélgetni, az érzékeim örömtáncot jártak a közelében általában, mivel mindig vidám kisugárzása volt. Őszinte ember volt és egyenes. Szerettem, hogy ő a rám bízott pilóta.
- Majd megtudod, az még üzleti titok! – kacsintott.
- Értem – nevettem. – Otthon minden rendben? Hannah- val megvagytok?
- Semmi szokatlan – csóválta a fejét. Komolyan elgondolkodott a kérdéseimen. Komolyan vette. Neki volt a legtöbb vesztenivalója, ha hazugságon kapom, vagy azon, hogy nem veszi komolyan.
- Kipihented magad? – mosolyogtam. Év végén nagyon nyúzott volt. Hiába a könnyű VB győzelem, minden lelki és testi tartalékát felélte az évad során. A záróbulin már mutatkozott rajta, legalábbis én láttam.
- Teljesen – bólintott magabiztosan. – Idén is minden futam előtt és után meg kell, hogy látogassalak?
- Szerintem tavaly abban a pár futamban, mikor már dolgoztam, akkor is szinte mindig én mentem hozzád – fedtem meg visszafojtva a nevetést.
- Esküszöm, idén keresni foglak! – mondta komoly arccal, majd elnevette magát. – Na jó, lehet néha megfeledkezem majd róla.
- Elfelejtesz? – fontam össze a kezem, és felültem az asztalra, aminek eddig csak nekidőltem.
- Soha – nevetett. Felkelt és picit oldalra döntött fejjel nézett rám. – Tetszik a cipőd, olyan kontrasztos.
- Köszönöm, ha ez bók akart lenni – mosolyogtam. Bólintott.
- Mehetek? – kérdezte.
- Menj – intettem neki. Kaptam még egy utolsó vigyort és ott hagyott.
Leültem az asztalomhoz, és megírtam a sablonos jelentést a beszélgetésről, és engedélyeztem Sebastiant vezetését.
Megint megnyitottam az e-mailt és elgondolkodva bámultam a szavakat.
Végül ennyit írtam:
„ Szia!
Örülök neki, hogy eszedbe jutottam. Bármikor jöhetsz ide ki hozzám Angliába, csak szólj, és egyeztetünk. Holnap két napra megyek haza, ha érdekel. Otthon megtalálsz.
Becky”
Nem gondolkodtam, szépen rányomtam a küldésre, és mielőtt még vissza próbálnám csinálni, kiléptem, lecsuktam a laptopot, és kimentem az irodámból.
Ahogy becsuktam az ajtót, már bántam, hogy megmondtam neki, hogy otthon leszek. A meghívást meg még inkább. Be sincs rendezve a lakás!
- Hülye –suttogtam magamnak, és lefelé indultam a szerelőkhöz, hogy kicsit beszélgessek velük is, illetve mindegyikkel kitöltessem a tesztet, amit múlt héten raktam össze.
- Szép jó napot – léptem be a szerelőgödörbe. Mindenki rám nézett. – 10 percet kérek az életetekből – néztem végig a társaságon, és a recepción kinyomtatatott lapokat szétosztottam. Adtam nekik tollakat is, és figyeltem, ahogy mindenki morogva keres magának írófelületet.
Megvártam, míg mindenki befejezi, és morcos arccal visszaadja nekem.
Gyorsan megszámoltam, és rájuk vigyorogtam.
- Köszönöm – bólintottam, és már ott sem voltam. Ezzel egész nap el fogom magam foglalni.
**
Már vagy négy órája a szerelők dolgait fogalmaztam, mikor Guill belépett az irodámba.
- Tudnom kell valamit? –kérdezte egyből.
- Semmi szokatlan – ráztam meg a fejem. Elégedetten bólintott.
- Láttam, hogy te csak később csatlakozol hozzánk – kezdett bele. Felsóhajtottam. – A lelkizőnk nem szeretne lelkizni kicsit? – állt meg az asztalom másik oldalán.
- Ha rólad van szó, szívesen, de ha rólam, akkor nem tudok mit mondani – válaszoltam diplomatikusan. Megcsóválta a fejét.
- Egyszer úgyis megtudom, mi a bajod – nézett bele mélyen a szemembe, és kifelé indult. – Alexandra megkért, hogy nagyon szidjalak meg, mert régen kerested.
- Régen volt időm – mosolyodtam el. Alexandra a felesége volt, aki sokszor Guill elé jött, és míg a férje végzett, addig nálam üldögélt. Januárban beszéltem vele utoljára. – Egyébként pedig ő is régen jött.
- Majd a tesztek után, mikor hazaértünk itt lesz, ne aggódj – nevette el magát.
- Alig várom – vigyorogtam vissza.
Intett nekem és ment tovább a dolgára. Elgondolkodva dőltem hátra.
Két napom lesz tombolni egy jót, mielőtt kötelező lenne megjelennem a teszten. Hiányoztak a régi, otthoni bulik.
És talán ő is hiányzott egy kicsit.
Mérgesen ráztam meg a fejem. Nem gondolhatok rá!