A mindennapi munka úgy kell nekem, mint a levegő.

Másnap reggel már a pályán köszöntöttem a napfelkeltét.

Az asztalom tele volt aláírandó papírokkal és kiértékelendő cikkekkel. Már hajnali 4 óta kint voltam, amúgy sem volt jobb dolgom, lévén, hogy aludni nem bírtam.

Minden porcikám sírt az után a biztonságérzet után. Már most tudtam, hogy nehéz időszak jön, míg újra hozzászokom a hiányhoz.

A papírmunka nagy részén már átrágtam magam, mire reggel 8 lett és valaki kopogott az ajtómon.

- Zavarlak? – dugta be a szőke fejét Sebastian.

- Gyere nyugodtan – tettem le a tollam, amivel jelölgettem az érdekes részeket. Kitárta az ajtót és szinte betolta az irodámba Hannah-t, majd ő is belépett és becsukta az ajtót.

- Akarom mondani gyertek – mosolyogtam rá a zavarban lévő nőre. Sebastian lenyomta a barátnőjét a székbe, és mögé állt a vállaira téve a kezét. Tipikus birtoklási mozdulat. Hannah az övé, ezzel ezt jelezte. – Miben tudok segíteni? –néztem kérdőn Sebre, akinek az arcán egy hatalmas vigyor volt.

- Nekem megbeszélésem lesz, amit elfelejtettek bejelenteni, és Hannah kijött velem, de egyedül nem akarom hagyni, te pedig mindig róla kérdezel – magyarázta.

- Sebastian, nem azért faggatlak Hannah- ról mert az ő lelki világa érdekel –válaszoltam, aztán leesett ez hogyan is hangzott. – De természetesen épp annyira fontos, hogy ő is jól legyen.

- Hát most őt is kifaggathatod – vágta rá. A kék szemeivel mélyen az enyémekbe nézett. Hoppá, meg kéne tudnom valamit a barátnőjétől?

- Sebastian, abban az esetben beszélgethetek el vele, mint szakember, ha ez kihatással van a csapat valamely tagjára. Negatívan! – tettem gyorsan hozzá. – Gond van a kapcsolatotokban?

- Nincs – reagáltak mindketten. Felhúzott szemöldökkel dőltem előre, így máris érdekes a dolog. Sebastian tagad.

- Seb, megtéplek, ha sikerült átvágnod év elején, ugye tudod? – néztem bele a kék szemekbe. Komolyan bólintott. – Visszavonhatom bármikor, és járhatsz hozzám megint, minden nap kétszer-háromszor.

- Beszélgessetek – indult meg az ajtó felé.

- Seb – fordult meg a széken Hannah. – És mi van, ha nem akarok beszélgetni semmi olyanról?

- Hidd el, Becky úgy is tud kérdezni, hogy fogalmad sincs, hogy közben elemez – vigyorgott. Szegény lány egy picit elsápadt és rám nézett.

Rávillantottam mérgesen a szemeimet Sebastianra, aki vigyorogva hagyott ott minket.

- Nem tudom, mennyire emlékszel, de már találkoztunk – mosolyogtam rá.

- Igen, emlékszem, az FIA gálán – bólintott.
**

Mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, ránéztem Sebastianra.

- Még elmenekülhetsz – vigyorgott.

- Melletted szeretnék lenni – mondtam, bár még vacilláltam, mert a gyomrom nagyon kicsire zsugorodott össze.

Óvatosan csókot nyomott az arcomra, és kiszállt. Csendesen vártam, míg kinyitja nekem az ajtót, addig pedig vettem pár mély levegőt.

- Gyere – nyújtotta felém a kezét.

- Köszönöm – biccentettem kicsit. A frufrum gyorsan oldalra igazítottam, és óvatosan végigsimítottam a kontyomon, hogy tökéletes-e. Nem gyakran jelenek meg nyilvánosság előtt, és Seb szerint túl is aggódom az egészet. Nem könnyű egy kétszeres világbajnok barátnőjének lenni, bár jelentősen megkönnyíti a helyzetem, hogy nem kell kimennem a futamokra.

- Hali Seb! – mosolygott rá Sebre egy vörös ajkú nő. A hangja ismerős volt. Egy fehér estélyi volt rajta, a melle alatt pedig egy vörös szalag volt. A lábán vörös bársony magassarkú, a barna haja pedig egyszerűen kivasalva keretezte az arcát és a hátának a nagy részét eltakarta. Az a típusú nő volt, aki egy kinyúlt pólóban is tökéletesen néz ki, és ezzel tisztában is volt. Éreztem, ahogy a féltékenység marja a belsőmet. Emellett a nő mellett borzalmasan éreztem magam a fekete ruhámban.

- Szia, Becky – mosolygott vissza, és odavezetett a kisebb csapathoz.

- És végre megismerjük a híres Hannah- t!– mosolygott rám, és egyből óvatosan megölelt, és kaptam két baráti puszit, de szerencsére a vörös ajkait nem nyomta az arcomra.

Sebastian rám mosolygott, és meglepetésemre a kék szemeiben is vidámság és büszkeség volt. Büszke volt arra, hogy a barátnője vagyok. Ennyi nekem elég volt, bár eltüntettem volna mellőle azt a nőt.

- Rebecca vagyok - mutatkozott be. – Rebecca Milligan. Jövőre az én feladatom lesz, hogy Sebastian lelkileg rendben legyen.

- Tehát ő a pszihomókusom – magyarázta nekem Seb nevetve. Éreztem, hogy illene most mondanom valamit, de nem tudtam mit.

- Remélem nem lesz szükség a munkádra – nyögtem végül ki.

- Vigyázok majd rá, ne aggódj. Néha seggbe billentem, ha nem hallgat rám – nézett szúrósan Sebre, aki nevetni kezdett.

- Induljunk befelé, mert a végén még a bajnok nem lesz bent a megnyitón – indult el a pár lépcsőfokon.

Tökéletesen vonult. Mintha magassarkúba született volna, és ilyen ruhák viselésére.

**

Jobb, bal, jobb, bal. Mondogattam magamban. Néha csak millimétereken múlt, hogy nem léptem a ruhámra, és estem egy hatalmasat. Elég béna egyén lévén, próbáltam nem kiszakítania harisnyám, mikor leültünk. Ez a harmadik szett harisnya volt, amit viseltem. A másik kettőt kiszakítottam a megmunkált mestermű körmeimmel. A hajam tejesen elrontottam, így gyors hajmosás után csak megszárítottam. Itt-ott még ha valaki beletúrt, ott volt a beleszáradt sampon. Nagyon kellett sietnem, mivel teljesen elneteztem az időt.

Belesüppedtem a kényelmes székbe, és azon gondolkodtam, hogyan fogok innen felkelni anélkül, hogy a ruhám kettérepedjen a fenekemen. Nem szoktam hozzá az egyberészes, feszes ruhákhoz.

Végighallgattam csöndben a műsort, a megfelelő pillanatokban tapsoltam, és közben azon járt az agyam, hogy el kéne mennem valami kaját venni majd otthon, mert a hűtő teljesen üresen vár.

Amint vége volt az FIA-gálának, kisétáltam a teremből, és próbáltam rohadt kecses lenni, de úgy éreztem magam, mintha 200 kilós lennék, és egyik lábamról a másikra dölöngélnék. Ez nem az én napom volt.

Végül kiértem esés és ruhaszakadás nélkül a kocsihoz, és mielőtt bárkinek eszébe jutott volna velem dumálni, beszálltam és áthajtottam a két utcával odébb lévő hotelhez. A kocsi csak puccolásnak volt.

Felsétáltam a szobámba, ahol lehúztam a ruhám cipzárját és végigdőltem nyögve a kanapén.

Bekapcsoltam a Tv-t háttérzajnak, és pár perc múlva felkeltem összepakolni. Bementem a hálóba, és egyből sikeresen hasra is vágódtam az egyik cipőmben.

- Rohadj meg! – vágtam bele a nyitott bőröndbe a cipőt.

Leginkább csak szórtam a cuccaimat, és mikor késznek nyilvánítottam, rádobtam a tetejére az estélyimet is, és végigdőltem az ágyon, hogy aludjak egyet, mielőtt indulna a gép haza.

**

Mikor már Hannah kiszabadult tőlem, egy csajos beszélgetés után elindultam a boxok felé. Mikor a szerelők között kiértem, sunyin rám bámultak.

- Most csak nézelődöm – emeltem fel a kezeimet. Csak egy telefon volt nálam és egy pénztárca. Egy- két ember bólintott, és mindenki visszafordult a munkájához.

Legtöbben észre sem vettek, annyira lefoglalta őket a munka, viszont pár fényképész amint kiszúrt, már kattogtatta is a gépét. Tavaly év végén Sebastiannal boronáltak össze, azóta gyakran kerül az újságba a képem.

Mosolyogva mentem vissza és felfelé indultam a VIP páholy felé, ahol a büfé is volt.

Ahogy beléptem, már a göndör fürtöket kerestem, de nem láttam sehol őket.

... de még nehezebb a múlttól elszakadni.

Nem lett meg a 4 komi, de felteszem, még az elején vagyunk nagyon =) És ma jó kedvem van =D


Az este elején még próbáltam menekülni, de utána már esélyem sem volt. Valószínűleg Bence rávett mindenkit, hogy engem itasson, mert mindenki inni akart velem egy kört.

Végül is oda lyukadtunk ki, hogy az ordító zenére táncolt mindenki. Azzal sajnos nem számoltak, hogy minden hétvégén mentünk inni Angliában, és minden második hétvégén győzelmi mámor miatt ittunk.

Nem voltam józan már, de még részeg sem, olyan kellemes ’jó-a-hangulatom’ - állapotban voltam.

Többen is rángattak táncolni, nem is tudtam szinte soha, hogy éppen kivel táncolok, mert közben teljesen máshol jártam.

A teszteken gondolkodtam, és azon, hogy fél nap alatt mennyi mindent kell majd leadnom.

Mikor elindult a Ringosztár : Télen-nyáron nyár című száma, Bence elkapta a kezem, és magához húzott, hogy lassúzni kezdjen velem. Megfordult a fejemben, hogy ebben az ő keze van, hogy ez a szám szól, de nem jegyeztem inkább meg.

- Emlékszel erre a számra? – kérdezte halkan hozzám hajolva. Az orrunk szinte összeért.

- Kellene? – kérdeztem vissza. Annyira nyálasan romantikus volt az a pár pillanat…
Akkor volt nagy sláger, mikor összejöttünk és nagyon sokat hallgattuk ketten, főleg mikor együtt nyaraltunk.

Nem válaszolt, csak még közelebb húzott magához, és én megadóan hajtottam a fejem a vállára.

Szerencsémre gyorsan vége szakadt a pillanatnak, így nem volt időm elkeseredni, ami ittasan elég gyorsan ment.

Dübörögni kezdtek a hangfalak egy gyorsabb, pörgősebb dalra. Inkább elléptem tőle, és célba vettem a piákat.

Kiöntöttem magamnak egy nagyobb adag abszinthot, és előhalásztam egy kiskanalat és kockacukrot.

Kimentem az udvarra és ott ültem le az egyik padhoz, már volt bennem annyi pia szerencsére, hogy ne fázzak kabát nélkül.

Kint ült egy számomra ismeretlen csaj, aki nagyon vigyorgott, valószínűleg az alkohol szintje miatt.

- Mutatok valamit – ültem le vele szemben.

Beletettem a kockacukrot a kanálba, és belemártottam az abszinthba. Felkaptam az asztalról az öngyújtót és meggyújtottam az alkoholos kockacukrot. Kékes lángon egyből égni kezdett. Feljebb emeltem, hogy a csaj is jobban lássa, bár a szemei kezdtek keresztbe állni.

- Ennyire nem lehetsz piromániás - jött ki Peti az ajtón, és nézte, ahogy a cukor olvad szépen a kiskanálban.

- Nem vagyok piromániás, de sokkal finomabb így – válaszoltam. Nem tetszett az ellenséges hangnem, amit még mindig megütött velem szemben.

- Mivel édességmániás vagy – jegyezte meg. Beledobtam a nagyrészt elolvadt cukorral teli kanalat a pohárba, ami így egy pillanatra fellobbant, de egyből el is aludt.

- Idd meg – toltam oda neki a poharat. Rám nézett felhúzott szemöldökkel, de elvette a poharat és lehúzta.

Láttam az arcán, hogy ízlik neki, de nem vártam meg, míg bármit is mond. Felkeltem, és bent szereztem még egy pohár abszinthot, hogy kint megint megcsináljam, csak ezúttal én ittam meg.

- Sokat változtál – jegyezte meg Peti, aki még mindig kint álldogált az asztal mellett ahol ültem. A csaj a másik oldalon vihogni kezdett.

- Semmit nem változtam ez alatt a másfél év alatt – keltem fel az asztaltól. – Csak ti elítéltetek egyből. Most, hogy valaki lettem, már nem egy városi ribanc vagyok a szemetekben, hanem valaki, aki volt olyan kegyes, és az itthoni szabadsággal töltött két napját rátok áldozza.

- A bunkóságod viszont a régi –nevetette el magát. Megvontam a vállam, felkeltem, és ott hagytam a francba.

Alig értem el a kocsimig, hogy kicsit eltűnjek a többiek szeme elől, mikor megéreztem a pia hatását. Megtántorodtam, és meg kellett támaszkodnom az egyik kocsiban, hogy el ne vágódjak.

Próbáltam kinyitni a kocsiajtót, de valamiért nem ment, így simán felültem a motorháztetőre, és nekidőltem a szélvédőnek.

- Mazochista állat – ismételtem el Réka szavait röhögve.

Előszedtem a telefonom, hogy felhívjam, de mire kikerestem a számát, elindult felém egy alak. A házból kiszűrődő fénynek hála nem tudtam ki az, de a tippem Bence volt. Megigazgattam a hajam, hogy jól álljon, és vártam telefonnal a kezemben, hogy odaérjen.

- Lottóznom kéne – röhögcséltem, mikor odaért, és valóban ő volt.

- Miért? – kérdezte vigyorogva. Már ő sem mondhatta magát józannak.

- Hagyjuk – legyintettem. Közvetlen mellém odalépett, és a combomra tette az egyik kezét, a másikat a derekamra, és egyszerűen teljesen maga felé fordított.

- Na, mondjad csak – nézett a szemembe. Néztem bele a barna szemekbe, és az jutott eszembe, hogy mennyire jól csókol. Hogy milyen arcot vág, mikor kielégül. Mikor azt mondta, szeret.

Előre hajolt, és elidőzött, nagyon közel az ajkaimhoz.

- Na mi van, papír vagy? – kérdezte halkan, szinte az ajkaimra súgva a szavakat.

- És te? Papír vagy? – kérdeztem vissza. Nem kellett volna. El kellett volna löknöm magamtól és ott hagyni. Ha kell, részegen hazavezetni.

Elmosolyodott és megcsókolt. A gerincemben az eddig észre sem vett feszültség feloldódott, és a gyomromban lévő csomó is mintha szétpukkadt volna. Aztán felkúszott a félelem a torkomon, és elhúzódtam. Éreztem, hogy most mondanom kéne valamit, de az agyam leállt. Nem tudtam gondolkodni. Átvette az irányítást valami más. Valami, aminek még nem tudtam megfogalmazni a nevét.

Megfogta a kezem és lehúzott a kocsiról. Ránéztem, és egy pillanatra egy hang felsikított a fejemben, hogy „Lépj le!”. De mire megértettem a mondatot, már késő volt.

Szenvedélyesen lökött neki a kocsi oldalának, elkapta a tarkóm és úgy csókolt, mintha fuldokolna és én lennék az oxigén.

Tépte, marcangolta a számat, és csak később jöttem rá, hogy ugyanezt csinálom. Hogy a karjaiba simulok, és a kezeim a testén vannak. Egyik pillanatban még a vállát markoltam két kézzel, aztán már a hátán téptem végig a körmeimet. Felszisszent, és még jobban beindulva kezdte el a nyakam kényeztetni.

Mikor az első, gátlástalan nyögés elhagyta a számat, tudtam, hogy vége a játéknak. Hónapok munkáját dobtam ki a kukába, és hagytam magam, hogy ismét az övé legyek és elfogadtam, hogy ő ismét az enyém.

**

Mikor visszataláltam az álmok országából, nem akartam kinyitni a szemem. Meleg, biztonságos helyen voltam. Úgy éreztem magam, mint egy jóllakott óvodás. Jobban befészkeltem magam az ölelésbe, és a fenekem jobban odatoltam, a kemény merevedésnek.

Elégedetten sóhajtottam, és félig már aludtam, mikor felrémlett, hogy tegnap mennyire szenvedélyes szexben volt részem. Erőltettem az agyam, hogy emlékezzek a pasira. Az arca teljesen nem rémlett, de az igen, hogy mennyire tetszett a tipikus felsőajak beharapás az orgazmusom előtti pillanatban.

Megfogtam a derekamat ölelő kezet, és még jobban magamhoz húztam. Nem érdekelt most a tegnap este. Olyan jó volt ott feküdni.

Az ujjam beleakadt egy karkötőbe, és ahogy elengedtem a kezét, egy gyűrűn sikerült végighúznom a körmöm.

Bence is gyakran hord karkötőt és gyűrűt. Ő is be szokta a harapni a felső ajkát.

Kipattantak a szemeim. Nem ő is, hanem Ő! Elkerekedtek a szemeim, és felemeltem a takarót. Ránéztem a hasamon nyugvó kézre.

Látszott rajta, hogy munkásember keze, és a karkötő és a gyűrű is Bencéé volt. Lehunytam a szemem, és nagyon lassan felemeltem a kezét a derekamról. Elhúzódtam teljesen be a falhoz, és szembefordultam vele. A kezét letettem az ágyra közénk.

Bence nyugodtan, és láthatóan jó mélyen aludt mellettem. A régi szobájában voltunk.

Tegnap hazafelé elmesélte, hogy már Pesten lakik, de mivel hazajöttem, ő is hazajött, biztosan találkozzunk.

- Bassza meg! – suttogtam az arcát nézve. Egy szép nagy lila folt virított a nyakán, és vörös körömnyomok a vállán és a mellkasán, legalábbis ami látszott belőle. Elnéztem az óra felé, és még csak reggel 6 óra volt. Talán nincsenek ébren még a szülei. Óvatosan felkeltem, de ahogy kimásztam az ágyból, Bence kinyitotta a szemeit és rám pislogott.

- Hova mész? – kérdezte kómás hangon.

- Csak a telefonom keresem – válaszoltam, mivel a farmerom volt a kezemben. A zsebében meg is találtam, így fel tudtam neki mutatni. Bólintott, majd visszatette a fejét a párnára és megemelte maga mellett a takarót, hogy vissza tudjak bújni mellé.

Nyuszi voltam, és nem mertem megmondani neki, hogy éppen menekülök.

Leraktam a telefonom az éjjeliszekrényre, és visszabújtam mellé. Éreztem, ahogy megint elönt a biztonságérzet. Ahogy átölelt, már aludt is.

Néztem a fehérre meszelt falat, és lassan én is visszaaludtam, hiába volt az előbb még bennem a menekülés. Olyan jó volt ott feküdni!

Abban a percben, hogy elaludtam újra, megszólalt a telefonom.

- Rékaaaa – nyögtem a telefonba - még csak hajnali –néztem a telefonra – 9 óra van.

- Jó reggelt, álomszuszék –nevetett. – Milyen estéd volt?

- Majd hívlak, mikor már otthon vagyok – válaszoltam, és reméltem nem kezd el faggatni.

- Nem otthon aludtál? – lepődött meg. – Ugye nem…

- Szia! –és gyorsan kinyomtam a telefont. Bence kíváncsi arccal nézett rám.

- Az a Réka, akit én is ismertem régen? – kérdezte álmos arccal.

- Igen, a Ferrarinál sajtófőnök – bólintottam. Felültem, és körbenéztem a szobába, mindenhol ott voltak a cuccaink, amiket tegnap szétdobáltunk.

- Akkor ő is sokra vitte – jegyezte meg.

- Aha – kerestem szemmel a melltartóm. – Azt hiszem, mennem kéne.

- Azt hittem egyébként, hogy mire felébredek, eltűnsz. Az nagyon rosszul esett volna – magyarázta. Én meg csak okosan bólogattam. Simán leléptem volna.

Mire felöltöztem, ő is magára vett egy gatyát meg pólót.

- Szüleid kint lehetnek? – néztem rá, mikor leesett, hogy vajon mit fognak hozzászólni, hogy itt vagyok.

- Az előbb mentek el valahova – mosolyogta meg a pánikot az arcomon.

- Akkor én gyorsan leléptem – indultam meg az ajtó felé. A kezem után kapott és megcsókolt. Búcsúcsók volt.

Mikor elengedett, azt éreztem, hogy itt akarok maradni, nem akarok elmenni. Vele akarok maradni, mert így mellette kerek csak a világom.

Aztán mégiscsak beszálltam a kocsiba, és elhajtottam.

Csak délután mertem Rékát felhívni és elmesélni neki. Vártam, hogy ordít, de csak szomorú hangon magyarázott. Aggódott, és féltett. Ha megkértem volna rá, az első géppel jött volna, hogy mellettem legyen.

Estefelé Bence is felhívott, és nem tudtam nem-et mondani arra, hogy másnap késő délután ő vigyen fel a reptérre.

Egy gyenge jellemű kislány voltam mellette, pedig mindenki kemény, céltudatos nőnek ismert. De ő mindig eléri, hogy bizonytalan legyek.

Mikor vártam a gépem érkezését, felhívtam Sebastiant, mert ő mindig felvidít, és megkértem, hogy jöjjön ki értem a reptérre három óra múlva.

Furcsa érzés volt fogadni a baráti puszikat Sebastiantól, mikor még félig Bence kezei között voltam, és a lelkemen ismét kicsit felszakadt a seb, amit olyan nagy gonddal ápolgattam eddig.

Megfogadtam, hogy soha többet nem találkozom vele. Soha, de soha!

Nem könnyű a jelenből visszazuhanni a múltba....

Minden betűjét az én hős bétámnak ajánlom, mivel egy borzalmas hosszú és fárasztó nap után kijavította a "tizenötezer" (ő mondta! =D) hibával telepakolt fejezetet.
Mocsok leszek, a gépemen van a következő rész Réka keze alatt is járt már. 4 Komi és már fel is teszem! =D


Remegő kézzel gomboltam be a kabátom, és kiléptem a reptér aulájába. A fekete, combközépig érő csizmám lassan, bizonytalanul kopogott, ahogy megindultam. A kabátom éppen annyira volt hosszú, hogy a hosszú pulcsi, ami rajtam volt, ne látszódjon. Így olyan volt, mintha csak egy csizmában, harisnyában és egy kabátban tipegnék.
Éreztem, ahogy többen is megbámulnak, ettől kezdtem magabiztosnak érezni magam. A fonatom megigazítottam, hogy tökéletesen a vállamra simuljon, és próbáltam minden bajomat kiűzni a fejemből. A bal kezemmel húztam magam mögött a bőröndöm, a jobb kezemben a telefonom volt, a könyökhajlatomban pedig a kistáskám. Egy nagyvilági nőnek éreztem magam.
Mikor megláttam, egy pillanatra kihagyott a szívem, és elöntött a félelem. Féltem, hogy megint nem bírom majd elengedni. Már bántam, hogy belementem abba, hogy feljöjjön értem Pestre.
Mély levegőt vettem.
- Magabiztosak vagyunk, nagyon kívánatosak, nagyszájúak és nincs szükségünk egy ilyen pasira – suttogtam. – Ja, meg skizofrének- tettem hozzá vigyorogva. Ahogy eldumáltam magammal, oda is értem hozzá. Óvatosan tettem a kezem a kabáttal takart felkarjára és odahajoltam hozzá három puszira.
- Szia! – mosolygott rám, mikor elléptem. – Jó utad volt?
- Semmi extra nem volt benne – vontam meg a vállam. Nekem megszokott volt az utazás, a repülés, ő még csak egyszer hagyta el az országot velem, mikor Horvátországba mentünk ketten nyaralni.
- Megint babapofid van – nevettem el magam. – Így fiatalabbnak tűnsz – simítottam végig a szőrmentes arcán. Borostával olyan volt, mint egy igazi férfi, nagyobb borostával pedig mint egy elítélt. Szomorúan konstatáltam, hogy mindhárom tetszik rajta.
- Te pedig kegyetlen vagy ebben a cuccban – nézett végig rajtam – Nagyon szexi
- Ja, ez? – néztem végig magamon. - Csak a szokásos szerelésem, de köszönöm. - Az igazság az volt, hogy órákig próbálgattam, hogy miben jöjjek.
- Régen láttalak – mosolygott kedvesen.
- Én is téged, de közben elindulhatnánk? Eléggé fáradt vagyok – magyaráztam.
- Hogyne – bólintott.
Végig kerültük a magánéleti témát, főleg a múltat, amiben együtt voltunk. A munkánkról beszélgettünk, és nagy lelkesen mesélte az alpintechnikás vizsgáját, és azt, hogy mennyire imád a magasban dolgozni.
Mielőtt végképp a ház elé értünk volna, rám nézett és egy pillanatra elmosolyodott.
- Lenne kedved eljönni ma este egy hegyi buliba? – hallatszódott a hangján, hogy nagyon érdekli a reakcióm.
Egyből döntöttem, hogy nemet mondok.
- Csak pár haverom lesz ott, és szeretném, ha eljönnél. Hiányoztál –vallotta be, picit zavarba is jött. Nyitottam a számat, hogy nemet mondjak.
Aztán eszembe jutottak a nagy fenegyerekek, akik engem mindig is utáltak. Közben elég híres helyen kezdtem el dolgozni, és gyakran szerepeltem a tévében, mivel legtöbbször Britta mellett én voltam Sebastiannal, és egy időben arról cikkeztek, hogy együtt vagyunk.
Ördögien elmosolyodtam.
- Szívesen elmegyek – bólintottam.
- Mi volt ez a vigyor? – nevetett fel. – Félnem kellene?
- Nem – nevettem én is. Már fejben azon gondolkodtam, mit fogok felvenni, hogy teljesen tökéletes legyek.
Mikor a kapu elé értünk, elköszöntem, és kiszálltam. Már a kapuban álltam, mikor utánam szólt.
- Lejöjjek érted? – hátranéztem a vállam felett.
- Nagylány vagyok, csak nem költözött arrébb a falud – vigyorogtam. Az egyik felem be akarta hívni, a másik pedig menekülni akart.
- De ha vezetsz, nem fogsz inni? – kérdezett rá.
- Nem tudsz leitatni már – jelentettem ki.
- Fogadunk? – vigyorgott.
- Régen még kispályás voltam – nevettem. Azóta a szerelőkkel megedződtem, bár a világbajnoki győzelem utáni este még mindig foltosan van csak meg, jó pár óra kieséssel.
- Simán leitatunk – húzta ki magabiztosan magát.
- Ahhoz ti kezdők vagytok – ráztam a fejem. – Én olyanokkal ittam már, mint Kimi Räikönnen.
- Őt is simán leisszuk – vágta rá. Elnevettem magam. Röhejes, amit művel.
- Na, szia pasika, este találkozunk – és választ se várva becsuktam magam után a kaput. – Köszi a fuvart még egyszer! –kiabáltam ki.
- Este megmutathatod, hogy mennyire vagy hálás – szólt vissza.
- Álmodj csak! – fejcsóválva mentem be a házba. Feltöltött a vele töltött idő, de közben valahol belül vérezni kezdett egy régi seb.
**
Beszélgettem anyával, aztán készülődni kezdtem. Épphogy beszárítottam egyenesre a hátam közepéig érő hajam, mikor csörgött a telefonom.
- Darling! – szólt bele egy vidám hang.
- Réka, szívem, szia! – nevettem el magam.
- Hol vagy? Mikor jössz a tesztre? Jól esne egy kávé! – A tükörben néztem közbe magam, és azon gondolkodtam, ezt hogy mondom el neki.
- Keszthelyen vagyok – magyaráztam neki. Felsóhajtva adtam meg magam, és egyszerűen kimondtam. – Vele jöttem haza Pestről és most készülődök, mert megyek ki hegyi bulizni.
Összeszorított szemmel vártam, hogy mennyire akad ki.
- Te mazochista állat – sóhajtotta. – Jó ez neked, most mondd meg?
- Azok a falusi fenegyerekek – horkantottam fel – nem fognak a hátam mögött szapulni. Majd én megmutatom nekik, milyen is vagyok.
- Tigrist játszol? – kérdezte vidámabban.
- A világukat nem fogják tudni, mint te, mikor Rob a közeledben van – nevettem.
- Rohadék – morogta.
- Imádlak – nevettem.
- Én nem –morgolódott még mindig. - Ami azt illeti, reméltem, hogy Webbert valaki visszatartja – ciccegett rosszallóan.
- Sajnos nem az én hatásköröm – sóhajtottam ezúttal én.
- Sebaj, majd jövőre – vágta rá optimistán. – Kicsinálunk titeket.
- De jó is a naivitás és az álmodozás! – piszkáltam. – Réka, édes kicsi mazsolám, leteszlek, mert készülődnöm kéne.
- Válaszd azt a fasz helyettem, te ribi! – nevetett. – Jó szórakozást, ha bármi van, csörögj Becky, rendben?
- Igenis! – szalutáltam, bár úgysem látta. Nevetve tettük le a telefont.
Kihúztam a szemem, és a szempilláimat is átkentem vízálló szempillaspirállal, és belebújtam a fekete gatyámba, felülre pedig először felvettem egy fekete toppot, arra pedig rávettem egy három számmal nagyobb hosszú ujjú felsőt, ami fekete alapon fehér nyomott felirat mintás volt. Egyből lecsúszott a jobb vállamról, amitől iszonyú szexi hatást kölcsönzött az egész valómnak. Nyakamba akasztottam a fehér Red Bull bikás nyakláncom, és előszedtem a fekete alapon fehér nyomott felirat mintás magassarkúm, ami bokacsizma volt. Jó meleg, és vastag volt a bokámnál az oldala, így biztosan tartotta a lábam. Szerettem ebben bulizni.
Zsebre tettem a telefonom, és a pénztárcámmal a kezemben lementem anyához.
- Jól nézel ki – mosolygott rám. Ő már köntösben volt, már alváshoz készülődött.
- Köszi – nyomtam egy puszit az arcára. – Elviszem a kocsit, nem baj?
- Vidd nyugodtan – vonta meg a vállait. Felvettem a fekete szövetkabátom, és a nyakamba tekertem lazán a fehér, kicsit habos hatású sálam.
Utoljára még tükörbe néztem, és már mentem is ki a garázsba.
Bedobtam a pénztárcám a kesztyűtartóba, és belelöktem a kulcsot a gyújtásba. A visszapillantóban gyorsan kikentem a számat szájfénnyel, bekaptam egy szem rágót, és indítottam.
Maxra tekertem a zenét, és míg a gyomromban csomó volt, addig a szívem repesett a buli gondolatától és attól, hogy látom újra Őt.
Jóval túlléphettem a sebességhatárt, nem is igazán figyeltem, jól esett nyomni a gázt.
A zalaszántói fordulóban kezdett el csörögni a telefonom.
- Szia Rebi! Hallottam, hogy jössz te is bulizni – szólt bele vidáman Anni.
- Szia, igen, éppen arrafelé száguldom – mosolyognom kellett a lelkes hangján. Ő volt az egyik, aki szeretett. Nagyon hasonlítottunk régen.
- Merre jársz? Mehetek veled? Jól nézne ki, ha együtt érkeznénk! – nevetett. – Mint régen.
- Lassan átérek Bazsira – válaszoltam. - Kész vagy?
- Igen, úgy volt, hogy Petiékkel megyek, lassan ők is jönnének értem - magyarázta.
- Kabát, sapka, sál és gyere a ház elé. Mindjárt ott vagyok – és ki is nyomtam a telefont. Kezemben a telefonnal álltam meg a ház előtt, ahol egyből nyílt a kapu, és már bent is volt szinte egyből a kocsiban Anni.
- Úgy hiányoztál! – ölelt meg és kaptam egy nagy puszit az arcomra.
- Te is nekem – mosolyogtam rá. A puszi után gyorsan átkente a száját a kistükrében vörösre, és úgy vigyorgott utána rám.
- Na most legyél egy kicsit nagyon csöndben! – szóltam rá kacsintva. Bólintott.
Lepillantgatva megkerestem Sebastian számát, és rányomtam a hívásra.
- Becky? Hello! – vette fel jó pár csengés után.
- Sebastian, egyrészt szóltál, hogy figyelmeztesselek Britta szülinapjára, másrészt pedig már nem merem ilyenkor Christiant hívni, szóval holnap mássz be légyszi a főnökhöz, és kérj nekem elemzéseket, hogy meglegyen, mire oda érek.
- Milyen elemzéseket? – kérdezett vissza.
- Szöszikém, ha bemész hozzá, és annyit mondasz, hogy Rebecca az elemzéseket szeretné, mire megérkezik, ő tudni fogja – válaszoltam nevetve.
- Nem vagyok szöszi – morgolódott.
- Nem ment a teszt, vagy mi baj, Sebastian? – indult el egyből bennem a munkám.
- Álmos vagyok, és utálom, ha Szöszinek hívsz! – magyarázta már nevetve.
- Rendben, le kell tennem. Viselkedj! – és kinyomtam, mielőtt replikázhatott volna.
Legnagyobb sajnálatomra nem volt még pár kilométer.
Gyorsan odaértünk a kultúrhoz, és ahogy megálltam, vettem egy mély levegőt, mielőtt kiszálltam volna. Még a motort is hagytam járni, úgy gondoltam, mindjárt megyünk tovább úgyis.
Nem vettem vissza a kabátom, amit út közben dobtam hátra a hátsó ülésre, simán a hosszú ujjúban szálltam ki.
- Sziasztok – néztem végig a társaságon. Több ember arcán azt láttam, hogy meg sem ismer.
Ő persze egyből odajött hozzám, és adott két puszit.
- Megyünk fel, vagy várunk még valakit? – dőltem a kocsinak. Anni is már ott állt mellettem vigyorogva. Ő is magassarkúban volt, de ő egy szürke, hosszú felsőben volt és egy leggingsben.
- Mehetünk – bólintott rá Peti.
Ő volt az, aki a legjobban utált régebben. Ő akart folyton kitúrni a kapcsolatomból.
- Jön velünk valaki? – kérdeztem, míg beszálltam a kocsiba.
- Szerintem nem – válaszoltak többen is. Vállat vontam, és becsuktam a kocsiajtót.
- Ez szép volt – nevetett Anni, míg megfordultam. – Mindenki hogy nézett rád! – Már-már a térdét csapkodta a nevetéstől.
- Nem vártam meleg, szívélyes fogadtatást – vontam meg a vállam, és vártam, hogy valaki elinduljon előttem. Azért mégse nekem kéne elsőnek menni.
- Bence is csak nézett! Nagyon szexi vagy ma, és sokat is változtál előnyödre – magyarázta tovább.
- Bence ma már látott. Ő hozott haza. – Mire végigmondtam, nem is értettem, miért osztottam ezt meg vele.
- Megint összejöttök? – csapott egyből le a témára.
- Nem –vágtam rá magabiztosan. – Soha többet.
- Valaki vár rád kint? – kérdezte nyugodtabban.
- A főnököm már biztos – próbáltam elviccelni a dolgot.
- Bence még mindig nagyon gyakran emleget – jegyezte meg. Nem mondtam semmit. Néha nekem is eszembe jutott, de Rékán kívül senki nem tudott róla. Ő is csak azért tudta, mert mielőtt kikerült volna a Ferrarihoz, már jó barátnők voltunk. Aztán én elkerültem a Red Bullhoz és nem volt kérdés, hogy a jó barátság megmaradt.
Mikor felértünk az erdei úton a hegyre és befordultam a kapun, már ott tartottam idegileg és lelkileg, hogy szidtam magam. Miért is jöttem el…
Mikor kiszálltam a kocsiból, és Ő már egyből ott volt velem szemben, egyenesen utáltam magam, amiért eljöttem. Szerencsére egyből bencézni kezdett valaki a házból, így mennie kellett volna.
Reméltem, hogy még lesz pár percem kint a kocsinál, hogy valamit előszedjek a lelki profizmusomból, de nyújtotta felém a kezét, én pedig, valami őrült szikrának „hála”, elfogadtam, és belé karolva vonultam be a házba. Visszajött minden érzés, amit sikerült eltemetnem, és legszívesebben sírtam volna Réka után, hogy ordítson velem, üssön addig, ha kell, amíg vissza nem tér az eszem.
De már késő volt. Mikor hagytam, hogy kiköltsék nekem az első kör pálinkát, minden menekülési lehetőségem elszállt. Haza már nem tudok futni.
Lehúztam a pálinkát és nagyon gyorsan kimentem Annihoz, aki kint beszélgetett Zsófival. Gyorsan csatlakoztam, és inkább hallgattam a lelki fájdalmukat, minthogy Bencével legyek egy légtérben.
Csak egy jó fél óra múlva jöttem rá, hogy folyton a ház felé tekintgetek, és azt várom, mikor jön ki utánam.

Másban hibát keresni kétségkívül a leghaszontalanabb elfoglaltság. Igazán összehozza az embereket.

Engedjétek meg, hogy ez a bejegyzés egyetlen emberről szóljon.
Arról az emberről akinek mióta ismertem nagyon sokat köszönhetek.

Nagyon igaznak gondolom, hogy veszekedés után lehet valakikből igazán jó barát, de még igazabbnak érzem, hogy egy közös álláspont védése, és a Világ kijátszása sokkal közelebb hozza az embereket.

Én ezt a nőszemélyt egy hatalmas botrány kirobbantása alatt ismertem meg igazán.
Akinek ha azt mondom, hogy "Egy konfliktus imádó boszorkány vagy" büszkén nevet.
Aki ellene van a sírós pasiknak és aki minden poént lelövi a történetbe, és szinte zokog ha nem sikerül hosszú kommentet írnia. Aki régen azért harcolt, hogy első kommentelő lehessen, hogy ne mondhassanak el előtte semmit.

Ezt a boszit szerintem mindenki szereti, aki ismeri, és akinek van önkritikája és elfogadja a negatívat is. Mert az megy neki. A negatív dolgok sorolása. =D ( Néha dicsér is azért =D )

Neki ma van a születésnapja, és ezzel próbálok neki kedveskedni, bár biztos vagyok benne, hogy egy csendes megjegyzése lesz az általam vétett hibákra. =D

Ő egy olyan ember, aki remek író lehetne, ha hagyná magát érvényesülni igazán, és egy remek ember, akit elkerülnek a rossz jelzők. Veszélyesen szókimondó, és bárki társra tud benne lelni aki rajong a homoszexuális pasikért, vagy Xabi Alonsoért. Hogy a Ferrarit ne is említsem, és a jó zenét! =) ( Tudom-tudom, nagy betűkkel: ROB SMEDLEY FANATIKUS)

Szabadkozik, de egy remek béta, talán a legjobb akivel valaha is találkoztam.


Aki nem tudja, kiről volt szó, nézzen óvatosan a Ferraris notebook mögött ülő hölgyre!

Ő a mi imádott Bétám, konfliktusfüggő Rékánk, Lucy-nk vagy aki jobban ismeri Csukovics Réka művésznő!

Boldog Születésnapot Drága Életművésznőm!
=)
Teljesüljön minden álmod!

Kísértő múlt

A szavak embere vagyok. Most mégis csak ültem, és egy betűt sem tudtam leütni a billentyűzeten. Az e-mailt olvasva eleinte egy apró mosoly játszott az arcomon, de már a könnyeimmel küzdöttem.
- Cseszd meg! – suttogtam mérgesen. Nem fogok többet sírni miatta! Soha többet.
Sóhajtva leírtam egy „szia” szót, de ki is töröltem. Még a köszönést sem bírtam eldönteni.
Dühösen csaptam le a laptop tetejét, és eldőltem a matracon, aminek a közepén ültem.
Otthon ültem, igaz, nem mondtam volna az egész házat az otthonomnak. Pár hely volt csak berendezve a kétemeletes, sokszobás, kisvárosi házamban. A konyhában alig- alig függött egy két dolog, és csak két tányér volt, most mindkettő a mosogatóban. A fürdőm luxus szinten be volt rendezve. Mindent pontosan én tettem a helyére. Álmaim fürdőszobája volt, a gardróbba vezető ajtóval, ami maga volt minden nő vágya.
Egyik oldalt az elegáns ruháim lógtak és az estélyik. A másik oldalon a polcokon a többi ruhám volt behajtogatva. Volt egy kanapé középen és egy kis dohányzó asztal. A kanapén ruhák feküdtek, legtöbbje már piszkos volt.
Szemben az ajtóval pedig a cipőim voltak. Leginkább magassarkúak. Két mániám volt: az egyik az emberek megfigyelése és elemzése, a másik pedig a feltűnő és gyönyörű magassarkúk. Én így lázadtam.
A nappaliban csak egy nagy plazma TV volt, és egy kanapé, egy nagy és masszív üveg dohányzó asztallal. És ez a szoba, ami a dolgozószobám volt, és egyben itt is aludtam. A sarokba betettem egy matracot, ami nekem remekül megfelelt. Az emeleten nem volt semmi. Falak, tapéták, szőnyeg és pár porcica, amik mára már portigrisek lehettek.
Ez volt álmaim háza. Mikor fiatalabb voltam, pontosan ezt a házat álmodtam meg. De az álmaimban nem volt ennyire félelmetes, csendes és magányos.
Még régebben azt reméltem, hogy mikor megkapom álmaim munkáját itt, Angliában, kijön velem, és talán ismét újra kezdhetjük. Sokadszorra.
De otthon maradt, és talán ott is öregszik meg, hiába az álmai, nem tesz előrelépést igazán. Fél nagyon változtatni.
Sóhajtva toltam arrébb a laptopot és magamra húztam a takaróm. Befordultam a fal felé és próbáltam aludni. A laptop mintha mázsásan nyomta volna a matracot. Nem hagyott nyugodni a levele. Hiányzom neki, érdeklődött, hogy hogy vagyok, látni remélt. Szomorúan mosolyodtam el.
Biztos voltam benne, hogy a testiség hiányzik neki. Mellettem, mikor már nem voltunk együtt, akkor is megtalálta a számára tökéletes szexet.
Pontosan nem tudtam volna reggel megmondani, mikor aludtam el, de vele álmodtam, és nyúzottan keltem.
Megmosakodtam, befontam a hajam, hogy napközben ne zavarjon, minimálisa kisminkeltem magam, és kedvem szerint levettem a polcról a fekete farmerom, egy fekete inget, és leemeltem egy hófehér, zárt magassarkút a polcról. Belebújtam egy fekete kosztümkabátba, és lent felvettem a fehér szövetkabátom.
Beleléptem a magassarkúmba, fekete sálat tekertem a nyakamra, felkaptam a táskám, amibe beledobtam a mobilom, és a laptopommal a kezemben átmentem a garázsba. Beültem a kocsimba, és a kávézóig meg sem álltam.
Ott persze egyből sikerült belelépnem egy jó nagy kupac hóba, így morogva mentem be kikérni a reggeli kávémat.
- Jó reggelt, Becky! – mosolygott rám a pultos lány.
- Jobb reggelt. – Le sem ültem. Állva megvártam, míg a termoszomat megtöltötte, és fizetés után ott is hagytam a nyugis kávézót.
Míg beértem a Red Bull Centerbe, el is fogyott a kávém. Beálltam a garázsba és az alsó bejáraton bementem. Felfelé menet több emberrel is találkoztam, de most nem álltam meg beszélgetni. Bementem az irodámba és lerogytam a székembe. Odadobtam a kanapéra a kabátom, és rákötöttem a hálózati kábelt a laptopomra. Beléptem a céges felhasználónevemre, és végiggörgettem, mit is kéne ma megcsinálnom. De nem igazán volt dolgom. Tegnap már mindent előkészítettem a tesztre való utazásra, ma csak Sebastiannal lesz egy találkozóm.
Lecsuktam a gépet és a táskámmal együtt inkább lementem a büfébe. Ott ült majdnem az egész csapat. A mai napra már mindenki be volt rendelve.
- Rebecca – mosolygott rám Adrian Newey, mikor leültem hozzájuk. Ott ült Britta és pár szerelő is.
- Sziasztok – köszöntem álmosan kicsit. Szinte egyből ott termett mellettem az egyik kiszolgáló csajszi, és már írta is fel a kávét.
- Még valamit hozhatok? – kérdezett rá mosolyogva.
- Nem, köszi – motyogtam oda neki.
- Ma mitől van mindenkinek ilyen jó kedve? – néztem Brittára.
- Holnap már a teszthelyszínen leszünk, ez mindenkit feldob, téged miért nem? – kérdezett rá kíváncsian.
- Mert én ezt még nem tudom felfogni, túlságosan hozzászoktam gondolom a gyárbeli élethez – vontam vállat.
- Majd mikor először meglátod a motorhome-okat, te is felpörögsz – vigyorgott Adrian. – Engem már a kocsi bemutatása is lázba hozott – mesélte vidáman.
- Ti is ennyire örültök, már most? – néztem Adamra, aki Sebastian vezető szerelője volt.
- Én is a fáradtságot érzem egyelőre – mosolygott elég szegényesen.
Egészen a Sebastiannal való találkozómig lent beszélgettem az autó bemutatásáról, és a sajtóvisszhangról.
Mikor 10 órát ütött az óra, visszamentem az irodámba, ahol Sebastian már ott üldögélt.
- Szia! – vigyorgott rám. – Ma is olyan kiscicás arcod van.
- Neked meg mint egy kiskölyöknek – vigyorogtam vissza. – Ja, nem, mindig olyan fejed van.
- Én bókolni próbáltam! – fonta össze a karjait vidáman.
- Én is – néztem rá ártatlanul. – Van valami mesélni valód? – kérdeztem egyből rá.
Én voltam az, aki mindenkinek zöld utat adhatott. Engem nem érdekelt a kondijuk, vagy az, hogy mennyit próbáltak gyakorolni a velem való elbeszélgetésre. Az én feladatom volt, hogy kiszűrjem a mentálisan fáradt vagy túlhajszolt embereket, és segítsek nekik. De ez csak Guill csapatára vonatkozott. A szerelők nem annyira szerettek, mikor minősítésemben voltam kint. Mikor magánemberként, akkor szóba álltak velem, és befogadtak mindig.
Anyukám fogalmazta meg azt, amit a külvilág lát a munkámból: én nyugtatom meg a dühöngő Sebastiant.
Ez több sebből is vérzett, de anyunak hiába magyaráznám.
- Semmi olyan, ami ne lenne mindig – vont vállat elgondolkodva. – Izgulok, hogy végre megint beülhetek a volán mögé, és alig várom, hogy Kimivel versenyezzek. – Míg beszélt, figyeltem a mimikáját, és próbáltam kihallani az árnyalatokat a hangjából, de igazat mondott, tényleg izgatott volt minden reakciója, ahogy eszébe jutott az új kocsi.
- Van már neve a szépségnek? – kérdeztem rá mosolyogva. Sebastiannal mindig felüdülés volt beszélgetni, az érzékeim örömtáncot jártak a közelében általában, mivel mindig vidám kisugárzása volt. Őszinte ember volt és egyenes. Szerettem, hogy ő a rám bízott pilóta.
- Majd megtudod, az még üzleti titok! – kacsintott.
- Értem – nevettem. – Otthon minden rendben? Hannah- val megvagytok?
- Semmi szokatlan – csóválta a fejét. Komolyan elgondolkodott a kérdéseimen. Komolyan vette. Neki volt a legtöbb vesztenivalója, ha hazugságon kapom, vagy azon, hogy nem veszi komolyan.
- Kipihented magad? – mosolyogtam. Év végén nagyon nyúzott volt. Hiába a könnyű VB győzelem, minden lelki és testi tartalékát felélte az évad során. A záróbulin már mutatkozott rajta, legalábbis én láttam.
- Teljesen – bólintott magabiztosan. – Idén is minden futam előtt és után meg kell, hogy látogassalak?
- Szerintem tavaly abban a pár futamban, mikor már dolgoztam, akkor is szinte mindig én mentem hozzád – fedtem meg visszafojtva a nevetést.
- Esküszöm, idén keresni foglak! – mondta komoly arccal, majd elnevette magát. – Na jó, lehet néha megfeledkezem majd róla.
- Elfelejtesz? – fontam össze a kezem, és felültem az asztalra, aminek eddig csak nekidőltem.
- Soha – nevetett. Felkelt és picit oldalra döntött fejjel nézett rám. – Tetszik a cipőd, olyan kontrasztos.
- Köszönöm, ha ez bók akart lenni – mosolyogtam. Bólintott.
- Mehetek? – kérdezte.
- Menj – intettem neki. Kaptam még egy utolsó vigyort és ott hagyott.
Leültem az asztalomhoz, és megírtam a sablonos jelentést a beszélgetésről, és engedélyeztem Sebastiant vezetését.
Megint megnyitottam az e-mailt és elgondolkodva bámultam a szavakat.
Végül ennyit írtam:
„ Szia!
Örülök neki, hogy eszedbe jutottam. Bármikor jöhetsz ide ki hozzám Angliába, csak szólj, és egyeztetünk. Holnap két napra megyek haza, ha érdekel. Otthon megtalálsz.
Becky”
Nem gondolkodtam, szépen rányomtam a küldésre, és mielőtt még vissza próbálnám csinálni, kiléptem, lecsuktam a laptopot, és kimentem az irodámból.
Ahogy becsuktam az ajtót, már bántam, hogy megmondtam neki, hogy otthon leszek. A meghívást meg még inkább. Be sincs rendezve a lakás!
- Hülye –suttogtam magamnak, és lefelé indultam a szerelőkhöz, hogy kicsit beszélgessek velük is, illetve mindegyikkel kitöltessem a tesztet, amit múlt héten raktam össze.
- Szép jó napot – léptem be a szerelőgödörbe. Mindenki rám nézett. – 10 percet kérek az életetekből – néztem végig a társaságon, és a recepción kinyomtatatott lapokat szétosztottam. Adtam nekik tollakat is, és figyeltem, ahogy mindenki morogva keres magának írófelületet.
Megvártam, míg mindenki befejezi, és morcos arccal visszaadja nekem.
Gyorsan megszámoltam, és rájuk vigyorogtam.
- Köszönöm – bólintottam, és már ott sem voltam. Ezzel egész nap el fogom magam foglalni.
**
Már vagy négy órája a szerelők dolgait fogalmaztam, mikor Guill belépett az irodámba.
- Tudnom kell valamit? –kérdezte egyből.
- Semmi szokatlan – ráztam meg a fejem. Elégedetten bólintott.
- Láttam, hogy te csak később csatlakozol hozzánk – kezdett bele. Felsóhajtottam. – A lelkizőnk nem szeretne lelkizni kicsit? – állt meg az asztalom másik oldalán.
- Ha rólad van szó, szívesen, de ha rólam, akkor nem tudok mit mondani – válaszoltam diplomatikusan. Megcsóválta a fejét.
- Egyszer úgyis megtudom, mi a bajod – nézett bele mélyen a szemembe, és kifelé indult. – Alexandra megkért, hogy nagyon szidjalak meg, mert régen kerested.
- Régen volt időm – mosolyodtam el. Alexandra a felesége volt, aki sokszor Guill elé jött, és míg a férje végzett, addig nálam üldögélt. Januárban beszéltem vele utoljára. – Egyébként pedig ő is régen jött.
- Majd a tesztek után, mikor hazaértünk itt lesz, ne aggódj – nevette el magát.
- Alig várom – vigyorogtam vissza.
Intett nekem és ment tovább a dolgára. Elgondolkodva dőltem hátra.
Két napom lesz tombolni egy jót, mielőtt kötelező lenne megjelennem a teszten. Hiányoztak a régi, otthoni bulik.
És talán ő is hiányzott egy kicsit.
Mérgesen ráztam meg a fejem. Nem gondolhatok rá!

Múlt, Jelen, Jövő. Egyszerű szavak mély, gondolkodtató jelentéssel.

Átmenteni egy rég elképzeld világot egy új nézeteket valló, teljesen más személyként nehéz. Mégis a kihívás, és a sok-sok munka az amitől valami jó lesz, amiért büszkék lehetünk rá.

Ez az én Világom, így üdvözöllek itt! =)