... de még nehezebb a múlttól elszakadni.

Nem lett meg a 4 komi, de felteszem, még az elején vagyunk nagyon =) És ma jó kedvem van =D


Az este elején még próbáltam menekülni, de utána már esélyem sem volt. Valószínűleg Bence rávett mindenkit, hogy engem itasson, mert mindenki inni akart velem egy kört.

Végül is oda lyukadtunk ki, hogy az ordító zenére táncolt mindenki. Azzal sajnos nem számoltak, hogy minden hétvégén mentünk inni Angliában, és minden második hétvégén győzelmi mámor miatt ittunk.

Nem voltam józan már, de még részeg sem, olyan kellemes ’jó-a-hangulatom’ - állapotban voltam.

Többen is rángattak táncolni, nem is tudtam szinte soha, hogy éppen kivel táncolok, mert közben teljesen máshol jártam.

A teszteken gondolkodtam, és azon, hogy fél nap alatt mennyi mindent kell majd leadnom.

Mikor elindult a Ringosztár : Télen-nyáron nyár című száma, Bence elkapta a kezem, és magához húzott, hogy lassúzni kezdjen velem. Megfordult a fejemben, hogy ebben az ő keze van, hogy ez a szám szól, de nem jegyeztem inkább meg.

- Emlékszel erre a számra? – kérdezte halkan hozzám hajolva. Az orrunk szinte összeért.

- Kellene? – kérdeztem vissza. Annyira nyálasan romantikus volt az a pár pillanat…
Akkor volt nagy sláger, mikor összejöttünk és nagyon sokat hallgattuk ketten, főleg mikor együtt nyaraltunk.

Nem válaszolt, csak még közelebb húzott magához, és én megadóan hajtottam a fejem a vállára.

Szerencsémre gyorsan vége szakadt a pillanatnak, így nem volt időm elkeseredni, ami ittasan elég gyorsan ment.

Dübörögni kezdtek a hangfalak egy gyorsabb, pörgősebb dalra. Inkább elléptem tőle, és célba vettem a piákat.

Kiöntöttem magamnak egy nagyobb adag abszinthot, és előhalásztam egy kiskanalat és kockacukrot.

Kimentem az udvarra és ott ültem le az egyik padhoz, már volt bennem annyi pia szerencsére, hogy ne fázzak kabát nélkül.

Kint ült egy számomra ismeretlen csaj, aki nagyon vigyorgott, valószínűleg az alkohol szintje miatt.

- Mutatok valamit – ültem le vele szemben.

Beletettem a kockacukrot a kanálba, és belemártottam az abszinthba. Felkaptam az asztalról az öngyújtót és meggyújtottam az alkoholos kockacukrot. Kékes lángon egyből égni kezdett. Feljebb emeltem, hogy a csaj is jobban lássa, bár a szemei kezdtek keresztbe állni.

- Ennyire nem lehetsz piromániás - jött ki Peti az ajtón, és nézte, ahogy a cukor olvad szépen a kiskanálban.

- Nem vagyok piromániás, de sokkal finomabb így – válaszoltam. Nem tetszett az ellenséges hangnem, amit még mindig megütött velem szemben.

- Mivel édességmániás vagy – jegyezte meg. Beledobtam a nagyrészt elolvadt cukorral teli kanalat a pohárba, ami így egy pillanatra fellobbant, de egyből el is aludt.

- Idd meg – toltam oda neki a poharat. Rám nézett felhúzott szemöldökkel, de elvette a poharat és lehúzta.

Láttam az arcán, hogy ízlik neki, de nem vártam meg, míg bármit is mond. Felkeltem, és bent szereztem még egy pohár abszinthot, hogy kint megint megcsináljam, csak ezúttal én ittam meg.

- Sokat változtál – jegyezte meg Peti, aki még mindig kint álldogált az asztal mellett ahol ültem. A csaj a másik oldalon vihogni kezdett.

- Semmit nem változtam ez alatt a másfél év alatt – keltem fel az asztaltól. – Csak ti elítéltetek egyből. Most, hogy valaki lettem, már nem egy városi ribanc vagyok a szemetekben, hanem valaki, aki volt olyan kegyes, és az itthoni szabadsággal töltött két napját rátok áldozza.

- A bunkóságod viszont a régi –nevetette el magát. Megvontam a vállam, felkeltem, és ott hagytam a francba.

Alig értem el a kocsimig, hogy kicsit eltűnjek a többiek szeme elől, mikor megéreztem a pia hatását. Megtántorodtam, és meg kellett támaszkodnom az egyik kocsiban, hogy el ne vágódjak.

Próbáltam kinyitni a kocsiajtót, de valamiért nem ment, így simán felültem a motorháztetőre, és nekidőltem a szélvédőnek.

- Mazochista állat – ismételtem el Réka szavait röhögve.

Előszedtem a telefonom, hogy felhívjam, de mire kikerestem a számát, elindult felém egy alak. A házból kiszűrődő fénynek hála nem tudtam ki az, de a tippem Bence volt. Megigazgattam a hajam, hogy jól álljon, és vártam telefonnal a kezemben, hogy odaérjen.

- Lottóznom kéne – röhögcséltem, mikor odaért, és valóban ő volt.

- Miért? – kérdezte vigyorogva. Már ő sem mondhatta magát józannak.

- Hagyjuk – legyintettem. Közvetlen mellém odalépett, és a combomra tette az egyik kezét, a másikat a derekamra, és egyszerűen teljesen maga felé fordított.

- Na, mondjad csak – nézett a szemembe. Néztem bele a barna szemekbe, és az jutott eszembe, hogy mennyire jól csókol. Hogy milyen arcot vág, mikor kielégül. Mikor azt mondta, szeret.

Előre hajolt, és elidőzött, nagyon közel az ajkaimhoz.

- Na mi van, papír vagy? – kérdezte halkan, szinte az ajkaimra súgva a szavakat.

- És te? Papír vagy? – kérdeztem vissza. Nem kellett volna. El kellett volna löknöm magamtól és ott hagyni. Ha kell, részegen hazavezetni.

Elmosolyodott és megcsókolt. A gerincemben az eddig észre sem vett feszültség feloldódott, és a gyomromban lévő csomó is mintha szétpukkadt volna. Aztán felkúszott a félelem a torkomon, és elhúzódtam. Éreztem, hogy most mondanom kéne valamit, de az agyam leállt. Nem tudtam gondolkodni. Átvette az irányítást valami más. Valami, aminek még nem tudtam megfogalmazni a nevét.

Megfogta a kezem és lehúzott a kocsiról. Ránéztem, és egy pillanatra egy hang felsikított a fejemben, hogy „Lépj le!”. De mire megértettem a mondatot, már késő volt.

Szenvedélyesen lökött neki a kocsi oldalának, elkapta a tarkóm és úgy csókolt, mintha fuldokolna és én lennék az oxigén.

Tépte, marcangolta a számat, és csak később jöttem rá, hogy ugyanezt csinálom. Hogy a karjaiba simulok, és a kezeim a testén vannak. Egyik pillanatban még a vállát markoltam két kézzel, aztán már a hátán téptem végig a körmeimet. Felszisszent, és még jobban beindulva kezdte el a nyakam kényeztetni.

Mikor az első, gátlástalan nyögés elhagyta a számat, tudtam, hogy vége a játéknak. Hónapok munkáját dobtam ki a kukába, és hagytam magam, hogy ismét az övé legyek és elfogadtam, hogy ő ismét az enyém.

**

Mikor visszataláltam az álmok országából, nem akartam kinyitni a szemem. Meleg, biztonságos helyen voltam. Úgy éreztem magam, mint egy jóllakott óvodás. Jobban befészkeltem magam az ölelésbe, és a fenekem jobban odatoltam, a kemény merevedésnek.

Elégedetten sóhajtottam, és félig már aludtam, mikor felrémlett, hogy tegnap mennyire szenvedélyes szexben volt részem. Erőltettem az agyam, hogy emlékezzek a pasira. Az arca teljesen nem rémlett, de az igen, hogy mennyire tetszett a tipikus felsőajak beharapás az orgazmusom előtti pillanatban.

Megfogtam a derekamat ölelő kezet, és még jobban magamhoz húztam. Nem érdekelt most a tegnap este. Olyan jó volt ott feküdni.

Az ujjam beleakadt egy karkötőbe, és ahogy elengedtem a kezét, egy gyűrűn sikerült végighúznom a körmöm.

Bence is gyakran hord karkötőt és gyűrűt. Ő is be szokta a harapni a felső ajkát.

Kipattantak a szemeim. Nem ő is, hanem Ő! Elkerekedtek a szemeim, és felemeltem a takarót. Ránéztem a hasamon nyugvó kézre.

Látszott rajta, hogy munkásember keze, és a karkötő és a gyűrű is Bencéé volt. Lehunytam a szemem, és nagyon lassan felemeltem a kezét a derekamról. Elhúzódtam teljesen be a falhoz, és szembefordultam vele. A kezét letettem az ágyra közénk.

Bence nyugodtan, és láthatóan jó mélyen aludt mellettem. A régi szobájában voltunk.

Tegnap hazafelé elmesélte, hogy már Pesten lakik, de mivel hazajöttem, ő is hazajött, biztosan találkozzunk.

- Bassza meg! – suttogtam az arcát nézve. Egy szép nagy lila folt virított a nyakán, és vörös körömnyomok a vállán és a mellkasán, legalábbis ami látszott belőle. Elnéztem az óra felé, és még csak reggel 6 óra volt. Talán nincsenek ébren még a szülei. Óvatosan felkeltem, de ahogy kimásztam az ágyból, Bence kinyitotta a szemeit és rám pislogott.

- Hova mész? – kérdezte kómás hangon.

- Csak a telefonom keresem – válaszoltam, mivel a farmerom volt a kezemben. A zsebében meg is találtam, így fel tudtam neki mutatni. Bólintott, majd visszatette a fejét a párnára és megemelte maga mellett a takarót, hogy vissza tudjak bújni mellé.

Nyuszi voltam, és nem mertem megmondani neki, hogy éppen menekülök.

Leraktam a telefonom az éjjeliszekrényre, és visszabújtam mellé. Éreztem, ahogy megint elönt a biztonságérzet. Ahogy átölelt, már aludt is.

Néztem a fehérre meszelt falat, és lassan én is visszaaludtam, hiába volt az előbb még bennem a menekülés. Olyan jó volt ott feküdni!

Abban a percben, hogy elaludtam újra, megszólalt a telefonom.

- Rékaaaa – nyögtem a telefonba - még csak hajnali –néztem a telefonra – 9 óra van.

- Jó reggelt, álomszuszék –nevetett. – Milyen estéd volt?

- Majd hívlak, mikor már otthon vagyok – válaszoltam, és reméltem nem kezd el faggatni.

- Nem otthon aludtál? – lepődött meg. – Ugye nem…

- Szia! –és gyorsan kinyomtam a telefont. Bence kíváncsi arccal nézett rám.

- Az a Réka, akit én is ismertem régen? – kérdezte álmos arccal.

- Igen, a Ferrarinál sajtófőnök – bólintottam. Felültem, és körbenéztem a szobába, mindenhol ott voltak a cuccaink, amiket tegnap szétdobáltunk.

- Akkor ő is sokra vitte – jegyezte meg.

- Aha – kerestem szemmel a melltartóm. – Azt hiszem, mennem kéne.

- Azt hittem egyébként, hogy mire felébredek, eltűnsz. Az nagyon rosszul esett volna – magyarázta. Én meg csak okosan bólogattam. Simán leléptem volna.

Mire felöltöztem, ő is magára vett egy gatyát meg pólót.

- Szüleid kint lehetnek? – néztem rá, mikor leesett, hogy vajon mit fognak hozzászólni, hogy itt vagyok.

- Az előbb mentek el valahova – mosolyogta meg a pánikot az arcomon.

- Akkor én gyorsan leléptem – indultam meg az ajtó felé. A kezem után kapott és megcsókolt. Búcsúcsók volt.

Mikor elengedett, azt éreztem, hogy itt akarok maradni, nem akarok elmenni. Vele akarok maradni, mert így mellette kerek csak a világom.

Aztán mégiscsak beszálltam a kocsiba, és elhajtottam.

Csak délután mertem Rékát felhívni és elmesélni neki. Vártam, hogy ordít, de csak szomorú hangon magyarázott. Aggódott, és féltett. Ha megkértem volna rá, az első géppel jött volna, hogy mellettem legyen.

Estefelé Bence is felhívott, és nem tudtam nem-et mondani arra, hogy másnap késő délután ő vigyen fel a reptérre.

Egy gyenge jellemű kislány voltam mellette, pedig mindenki kemény, céltudatos nőnek ismert. De ő mindig eléri, hogy bizonytalan legyek.

Mikor vártam a gépem érkezését, felhívtam Sebastiant, mert ő mindig felvidít, és megkértem, hogy jöjjön ki értem a reptérre három óra múlva.

Furcsa érzés volt fogadni a baráti puszikat Sebastiantól, mikor még félig Bence kezei között voltam, és a lelkemen ismét kicsit felszakadt a seb, amit olyan nagy gonddal ápolgattam eddig.

Megfogadtam, hogy soha többet nem találkozom vele. Soha, de soha!