Engedjétek meg, hogy ez a bejegyzés egyetlen emberről szóljon.
Arról az emberről akinek mióta ismertem nagyon sokat köszönhetek.
Nagyon igaznak gondolom, hogy veszekedés után lehet valakikből igazán jó barát, de még igazabbnak érzem, hogy egy közös álláspont védése, és a Világ kijátszása sokkal közelebb hozza az embereket.
Én ezt a nőszemélyt egy hatalmas botrány kirobbantása alatt ismertem meg igazán.
Akinek ha azt mondom, hogy "Egy konfliktus imádó boszorkány vagy" büszkén nevet.
Aki ellene van a sírós pasiknak és aki minden poént lelövi a történetbe, és szinte zokog ha nem sikerül hosszú kommentet írnia. Aki régen azért harcolt, hogy első kommentelő lehessen, hogy ne mondhassanak el előtte semmit.
Ezt a boszit szerintem mindenki szereti, aki ismeri, és akinek van önkritikája és elfogadja a negatívat is. Mert az megy neki. A negatív dolgok sorolása. =D ( Néha dicsér is azért =D )
Neki ma van a születésnapja, és ezzel próbálok neki kedveskedni, bár biztos vagyok benne, hogy egy csendes megjegyzése lesz az általam vétett hibákra. =D
Ő egy olyan ember, aki remek író lehetne, ha hagyná magát érvényesülni igazán, és egy remek ember, akit elkerülnek a rossz jelzők. Veszélyesen szókimondó, és bárki társra tud benne lelni aki rajong a homoszexuális pasikért, vagy Xabi Alonsoért. Hogy a Ferrarit ne is említsem, és a jó zenét! =) ( Tudom-tudom, nagy betűkkel: ROB SMEDLEY FANATIKUS)
Szabadkozik, de egy remek béta, talán a legjobb akivel valaha is találkoztam.
Aki nem tudja, kiről volt szó, nézzen óvatosan a Ferraris notebook mögött ülő hölgyre!
Ő a mi imádott Bétám, konfliktusfüggő Rékánk, Lucy-nk vagy aki jobban ismeri Csukovics Réka művésznő!
Boldog Születésnapot Drága Életművésznőm!
=)
Teljesüljön minden álmod!
„Egyszerre minden megváltozik. Magunk mögött hagyjuk a múltat és sebesen száguldunk az ismeretlen felé. A jövőnk felé. Távoli helyekre utazunk, hogy megpróbáljuk megtalálni az utunkat. Vagy megpróbáljuk elveszíteni önmagunkat. Otthon keresünk élvezetet. A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandóak változtatni, és ragaszkodunk régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el.”
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Boldog születésnapot, Réka! :)
VálaszTörlés