Kötelesség &Szerelem

 Frissítve: 2012.04.01. 12:48

I.fejezet
A pezsgőspoharam felett végignéztem a tömegen. Egy elegáns partin unatkoztam éppen, amit a leendő férjem rendezett. Az ezüstszínű ruhám alatti fűző méltóságteljes tartást adott nekem, és a ruhám is felsőbbrendűséget kölcsönözve ért a földig. A fél minimálbérért megcsinált hajam selymesen és kifogástalanul hullott a vállaimra. A sminkem kiemelte az arcom tökéletes pontjait és eltakarta a tökéletleneket. A méregdrága cipő szorította a lábam. Lassan belekortyoltam a pezsgőmbe, és óvatosan lenyaltam a cseppjeit a kifogástalan rúzsomról, amire azt mondják, vízálló, és bírja a strapát.
Végignéztem ismét a tömegen. Jobbnál jobb kinézetű férfiak és gyönyörű nők cseverésztek. Legtöbben kísérővel érkeztek, csak pár férfi volt, aki egyedül jelent meg.
Oliver Peréz, a leendő férjem, éppen Iker Casillas-szal beszélgetett. Az ő apja volt a Real Madrid fejese, Florentio Peréz. Mindenki tisztelte, és tartottak tőle, hiszen elég nagy befolyása volt a klub életébe, és a politikában is. Odasétáltam a beszélgető pároshoz, és egyből megkaptam Iker kedves, üdvözlő mosolyát.
- Amina! – hajolt közelebb és két óvatos puszit lehelt az arcomra.
- Iker! – mosolyogtam rá. – Sarát nem hoztad magaddal? Szívesen elcsevegtem volna vele az esküvőtökről.
- Bármikor megérkezhet. Dolgoznia kellett, és nem szerettem volna modortalan lenni a késésemmel – magyarázta.
- Ez érthető – biccentett Oliver. Közben Sergio Ramos is megindult a hármasunk felé.
- Amina – ő is adott nekem két puszit, és Oliverhez fordult. – A parti remek, a jövendőbelid pedig, mint mindig, most is gyönyörű – bókolt Olivernek és ezzel nekem is.
- Szeretném neked bemutatni Larát, de nem akartam elvonni az ismerőse mellől – nézett rám Sergio. - Velem tartanál, kérlek?
- Nem bánod? – néztem Oliverre.
- Csevegj nyugodtan – biccentett, és egy röpke csókot nyomott a számra. Lassan, méltóságteljesen követtem Sergiót, aki a terem másik végébe kísért. Lara tényleg ott volt. Irinával és Cristianóval beszélgetett. Már tudtam, hogy Lara ürügy volt, hogy elvonjanak a férjem mellől. Belenéztem Cris szemeibe, és láttam benne a vágyat. Vágyott rám.
- Amina – biccentett nekem Irina. Ő már ismert. Cris elém lépett, és ő is két puszival köszöntött, ahogy errefelé szokás.
- Kívánlak – súgta még a fülembe azt, amit már első pillanatban is tudtam.
- Lara Alvarez – nyújtotta a manikűrös kezét felém.
- Amina Martín – fogadtam el. Óvatosan fogtunk kezet. Nem mert velem keményebben kezet fogni, hiszen tudta, hogy kinek leszek nemsokára a felesége, és nem örülne neki Sergio, ha elvágná magát előttem.
- Ha megbocsájtotok, bepúderezném az orrom – mondtam jólnevelten. ”Véletlen” elejtettem a kezemben tartogatott kesztyűm egyik felét, és hátrafele indultam. Tudtam, hogy percek kérdése és Cristiano utánam jön. Ürügyként használva a kesztyűm.
Bementem a legközelebbi irodába, de még hátralestem, jön-e utánam. Pont láthatta, hogy melyik irodába lépek be.
- Azt hittem, soha nem szabadulsz el – ölelt egyből magához. – Még szerencse, hogy vannak csapattársaim, akik tudnak rólunk – súgta a fülembe.
- Ne beszélj – súgtam az ajkai előtt várakozva. Előrébb dőlt, és egyből birtokba vette a kimázolt szám. Elkezdett hátrafelé tolni, és mikor a combom az asztalnak ütődött, felültetett rá. Felrántotta a szoknyám, és beállt szorosan a lábaim közé.
- Nincs rajtad bugyi – nyögte bele a számba, mikor a keze a combjaim közé tévedt.
- Nincs – súgtam vissza. Megküzdöttem az öltönygatyájának az övével, majd a gombbal, és diadalmasan húztam le a cipzárt, ami nehézkes volt, mivel nagyon szűk volt már elől a gatyája.
Mikor először egy, majd két ujja is elmerült bennem, belenyögtem a szájába, és lerángattam róla a boxerét.
Nem volt időnk a finomkodásokra, és előjátékra sem. Szinte egyből még közelebb jött, és már bennem is volt. Erősen nyomtam a számat az övére, fel ne nyögjek hangosan. Megkapaszkodtam a széles vállaiban, és rángattam róla a zakót. Végiggomboltam az ingét, és teljesen a mellkasának simultam. Fogalmam sem volt, mikor szabadította ki a melleimet a ruhámból, de a csupasz mellkasához nyomódtak.
Átöleltem a derekát a lábaimmal, de hagytam, hogy vadul mozogjon. A combjaim már fájtak a testünk erős találkozásától, de repültem a gyönyör kapuja felé.
Pár perc múlva pedig a nevét nyögve öntött el az orgazmus. Pár lökés után pedig követett.
Végigdőltem az íróasztalon. Ő is rádőlt a mellkasomra, és próbáltunk észhez térni.
- Lépj vissza – mondta zihálva. – Lépj vissza, ne menj hozzá!
- Tudod, hogy hozzá kell mennem – ziháltam én is. Utáltam, hogy elrontja a pillanatot.
- Ha kell, elveszlek én! – nézett a szemembe. Felnevettem. Nem vidáman… keserűség volt a hangomban.
- Modern világban élünk, de még mindig nem dönthetsz a saját sorsod felől – válaszoltam. – Tudod az okokat.
- Nem fogok tudni elmenni az esküvődre – mondta halkan és felkelt rólam. Felhúzta a boxerét és a gatyáját is rendbe tette.
- Akkor ne gyere el – vetettem oda hidegen. Igazán csak most tudatosult, milyen lenne neki ott ülni. Láttam a szemében, ahogy rám néz, hogy szeret, és ugyanezt láthatta az én szememben is, de még nem mondtuk ki. Ez egy tiltott kapcsolat volt. Nekem ott volt Oliver, neki Irina. Bár az a nő inkább volt nekem fricska, mint komoly érzelem, Cris részéről legalábbis.
- Irina már biztos nagyon vár rád – vetettem neki oda, úgy mellesleg, mikor sikerült elrendeznem a saját ruhám is. Kivettem a kistükröt a kézitáskámból, és ellenőriztem a sminket és a hajam. Kell egy köszönőlevelet írnom a rúzs forgalmazójának. Még mindig hibátlan volt, ami kész csoda ilyen csókcsata után.
- Kit érdekel az a némber – morogta, inkább magának, mint nekem. Elé léptem és szerelmesen megcsókoltam. Az izmai elernyedtek, és gyengéden átölelt.
- Megyek előre, nem illik egy hölgynek ennyi ideig eltűnni – indultam meg mellette, ki az irodából. Reménykedtem, hogy utánam szól, de semmi. Visszamentem a partira és egyből odacsapódtam a férjemhez.
- Áldásod adod Larára és Sergióra? – kérdezte kíváncsian. Még mindig Iker tartotta szóval. Belenéztem egy pillanatra a kapus szemébe, amiben valami huncut fény volt. Tudta, hogy hol jártam.
- Tökéletesen övék az áldásom – mosolyogtam rá a jövendőbelimre.
- Sara bizonyára megérkezett már, ha nem bánjátok, megkeresem – Oliver biccentett, hogy menjen csak. Én viszont hálás szemekkel néztem egy pillanatra rá és így biccentettem neki. Mosolyogva viszonozta.
Ezek után a rendezvény még unalmasabb lett. Figyeltem az embereket, és akinek elkaptam a pillantását, biccentett egyet felé.
Mikor legközelebb láttam Cristianót, Irina éppen magyarázott neki valamit. Végignéztem a nőn. Egy fekete miniruhácska volt rajta, és a hajában itt-ott csigák voltak. Vastagon volt sminkelve és számomra nagyon ellenszenves volt. Bár esélyt sem adtam neki, hogy erről megváltoztassa a nézeteim.
Elvettem még egy pohár pezsgőt, és most a Sergio kezébe kapaszkodó Larát mértem fel. Teljesen szolid ruhában volt. Barna kosztüm volt rajta és egy fehér ing. Nem akart kitűnni a tömegből, mint Irina. Lara még véletlen sem akart jobban tündökölni, mint a rá mosolygó párja, akin viszont, mint mindig, most is remekül állt a zakó. Irina viszont próbálta túlragyogni Crist, de még nem láttam nőt, akinek ez sikerült volna.
Ránéztem a leendő férjemre. Ő is zakóban volt, de az inge szürke volt, hogy passzoljon hozzám. A haja tökéletesen állt. A kezén ott csillogott az eljegyzési gyűrű, ami az enyémen is ott volt. Két nap múlva a felesége leszek.
Megengedtem magamnak egy pillanatnyi keserű mosolyt. Akiért a testem és a lelkem is vágyakozik, éppen rám nézett. Egy pillanatra találkozott a pillantásunk. Láttam a szemében, mennyire rossz neki ez az egész. Kötelezve volt a megjelenésre, és nem akarta magát elvágni a csapata tulajdonosa előtt. Meg persze, ha jól sejtettem, Iker ráparancsolt. A kapus felé néztem, aki éppen Sarával az oldalán jött felénk. Mikor látta, hogy ránézek picit, elmosolyodott.
- Amina –mosolygott már rám Sara is. Vele jóban voltam.
Egész jól elbeszélgettünk az esküvőkről, mikor az apósom szót kért.
Elömlengett a két nap múlva tartott esküvőről és még valamiről, de nem figyeltem rá. Cris átható barna szemeiben vesztem éppen teljesen el.
Mikor éreztem, hogy valaki finoman megböki a kezem, oldalra néztem. Iker állt mellettem, de nem nézett rám. Tudtam, hogy azért csinálta, hogy visszatérjek a földre, ahogy azzal is tisztában voltam, hogy nem engem akar védeni, hanem a csapattársát és jó barátját.
Nemsokára vége lett a partinak és lassan mindenki távozott. Láttam, ahogy rásegíti Irinára a kabátját, és ő is felveszi a sajátját. Még rám nézett és maga előtt kiengedte Irinát az ajtón.
Körbenéztem az üres termen.
- Annával azt beszéltük meg, hogy erre a két napra haza kéne utaznod, a birtokotokra, hogy ne lássátok egymást Oliverrel – jött oda Florentio.
- Az anyám ugye nem Santanderbe akar bezárni a birtokra!? – kérdeztem vissza. – Nem lennék nyugodt, ha olyan messze lennék a szívem választottjától – magyaráztam. Nem Oliverre gondoltam, de mosolyogva ölelt egy pillanatra magához. Ő azt hitte, rá célzok.
- Természetesen én sem akarnám, ha Madridtól olyan messze mennél – mosolygott rám a jövendőbeli apósom. – Csak ide a madridi birtokra szeretne bezárni, ahogy te mondtad – mosolygott szélesen.
- Abba még belemegyek – bólintottam. – Akkor, ha megbocsájtanak az urak, felmennék pakolni – mindketten bólintottak, és felsiettem az emeletre, hogy összeszedjem pár holmim.
Előszedtem a telefonom és gondolkodás nélkül írtam meg az sms-t Crisnek. Reméltem nem haragszik.
„ Utolsó esély pár nyugodt órára. Haza leszek toloncolva a külsőkerületi birtokra. Meddig lesz nálad az a nő? AM„
Egyből töröltem is az sms-t, nehogy lebuktasson. Összepakoltam, és pont mire kész lettem két szobalány segítségével, megkaptam a választ.
„ Ezek szerint a holnap reggeli géppel távozik. =) Mikor, hol? CR „
„ Délután 3, a birtokon”
Ledőltem az ágyba, és próbáltam aludni, de nem ment. Mikor Oliver bejött a szobába, alvást színleltem, így békén hagyott. Befeküdt mellém, és ő szinte egyből el is aludt.
**
Másnap délelőtt 11 felé ébredtem fel magamtól. Letusoltam, rendbe szedtem magam és megebédeltem. Utána pedig átvitettem magam sofőrrel a családi birtokra.
- Végre itt vagy! – ölelt magához a nevelőnőm.
- Donna – adtam neki egy puszit, és felfelé indultam. – Jönni fog egy férfi hozzám, szeretném, ha beengednétek, és mélyen hallgatnátok róla, hogy ő itt van, illetve itt járt.
- Ki jön, kisasszony? – kérdezte a száját rágcsálva.
- Az a férfi, aki megdobogtatja a szívem – mosolyogtam rá.
- Oliver úr nem jöhet ide! – torpant meg.
- Nem is Oliverről beszéltem – láttam a szemében, már érti, mire gondolok.
- Ez nem helyes, kisasszony – rázta a fejét.
- Tudom Donna, de ez az utolsó esélyem, hogy öleljem – magyaráztam neki. – Nem leszek házasságtörő. Nem adok esélyt Olivernek a válásra.
- Az anyukája azt nem élné túl, ha elválna – rázta a fejét szörnyülködve.
- Pontosan – bólintottam. – Készülődöm, kísérd nyugodtan fel. Három körül fog érkezni – bólintott és magamra hagyott.
Átöltöztem egy egyszerű utcai ruhába, és végigdőltem az ágyamon. Bíztam a ház személyzetében, mivel nem egyszer segítettek a szüleim előtt titkolózni.
Csak néztem a plafont és azon gondolkodtam, hogy jutottam el idáig.
Apám a Santander bank tulajdonosa volt, és a királynő mellett lord. Anyám pedig értelmiségi nő, de leginkább csak valamelyik birtokon ült, partikat szervezett, teázott, a királynővel vagy a hercegnővel csevegett.
A legbelsőbb körökben mozgott a családom, és ezért kaptam meg az utasítást, hogy valaki, hozzám rangban passzoló személy lehet csak a férjem. Oliver tökéletes volt erre a posztra, hiszen azt apja a Real Madrid tulajdonosa volt, és a királynő kegyeltje pontosan azáltal.
Nem voltam szerelmes a leendő férjembe. Kedves volt, édes, humoros, igazi úriember és nagyon szeretett.
Eleinte, mikor járni kezdtünk, úgy gondoltam, majd belezúgok, hiszen tényleg tökéletes volt. Nem nagyon lehetett mit kifogásolni benne. Tökéletes üzletembernek és úriembernek nevelték, ahogy engem úrihölgynek.
Igazából semmi bajom nem volt az úrihölgy-léttel, míg egy partin személyesen meg nem ismertem Cristianót. A karácsonyi vacsorája volt a Real Madridnak, és Oliver elvitt magával. Ott ismertem meg személyesen az összes focistát. Persze Ikert és Sergiót már ismertem, mivel ők voltak a csapatkapitányok.
Akkor jöttem rá, hogy soha nem fogom szeretni szerelemből Olivert, és akkor kezdtem el megutálni a hercegnős viselkedést.
Egyetlen egyszer próbáltam meg apámmal beszélni, hogy nem szeretnék Oliverhez hozzámenni, de azt mondta, hogy ne játsszam a hisztis fruskát.
Elkezdtem rendszeresen megcsalni Olivert Cristianóval, akinek persze nem tetszett, hogy ő csak egy szerető, de nem tudott ellenne tenni. Nem fogja tönkre tenni Florentio fiát.
Felültem az ágyamban, mikor meghallottam a lépéseket a szobám előtti folyosóról. Mikor valaki halkan bekopogott, elmosolyodtam. Odamentem és kitártam az ajtót.
Egyből megöleltem Crist, aki ezen kicsit meg is lepődött, de visszaölelt. Jól éreztem magam a karjaiban.
- Donna, anyám mikor érkezik? – néztem a dadusra, aki már inkább házvezetőnő volt.
- Majd csak este a vacsorára, kisasszony. – A mosolyából tudtam, hogy már nem is ellenzi annyira ezt a találkát. – Szólok majd, mikor elindul a magángép Santanderből.
- Köszönöm – mosolyogtam rá, és Crist berángattam a szobámba.
- Merre jártál délelőtt? – kérdeztem tőle kíváncsian, mikor ledobtam magam az ágyamra. Nem játszottam meg magam. Tudta milyen vagyok.
- Edzésem volt – dőlt le mellém. – Mou totálisan kifárasztott.
- Engem anyám fog lefárasztani – dőltem a mellkasára. Felemeltem a kezét, és azzal kezdtem el játszani. Masszíroztam a tenyerét, és simogattam az ujjait.
- Így el fogok aludni – jegyezte meg álmos hangon. Felnevettem.
- Nyugodtan aludj – fordultam meg és ránéztem. – Biztos lestrapált az a nő tegnap éjszaka – jegyeztem meg.
- Szerinted utánad képes voltam hozzányúlni? – kérdezte. Megvontam a vállam. – Lehet te összetudsz utánam feküdni Oliverrel, de én nem tudok Irinával.
- Tudok vagy sem, nem szoktam – nyomtam egy puszit a szájára. Elkapta a tarkóm, és nem hagyta, hogy elhúzódjak. A pusziból gyorsan csók lett, méghozzá mély és szerelmes, ami teljesen zavarba hozott.
A tegnapi vad szex után ma nagyon gyengéden, szerelmesen szeretkeztünk. Imádtam, hogy ennyire sokoldalú.
Egészen este 6-ig beszélgettünk, nevettünk. Akkor kopogott be Donna, hogy anyám magángépe nemsokára felszáll.
- Holnap délelőtt férjhez mész – kezdett bele búcsúkor. – Nem akarom, hogy hozzámenj – tette hozzá szomorúan.
- Cristiano, kérlek! – suttogtam neki. Elhúzta szomorúan a száját, és egy utolsó szerelmes csókot kaptam.
- Gondolom innentől csak messziről láthatlak – jegyezte meg. Szomorúan bólintottam. Szorosan megölelt, és adott a hajamra egy puszit. – Holnap este meccs lesz, itt Madridban. A ti tiszteletekre játszunk majd, de én nem akartam pályára lépni – mesélte. – De muszáj. Szóval ott leszek, de csak neked játszom, nem másnak. Nem másért.
- Köszönöm – suttogtam neki. Nem bíztam a hangomban. Épp összetört a szívem.
- Ott leszel – nyeltem egyet – az esküvőn?
- Még nem tudom – válaszolta. Kaptam egy utolsó utáni lágy csókot, és Donnát követve ott hagyott a szobám ajtajában.
Utána akartam futni, hogy a szemébe mondjam mennyire szeretem, de nem akartam tovább kínozni se őt, se magam.
Odasétáltam az ablakhoz, és figyeltem, ahogy beszáll a királykék Audiba, és lassan elhajt. A könnyeim megállíthatatlanul csorogtak az arcomon. Jó pár percig ott álltam, és csak akkor töröltem meg az arcom, mikor megláttam anyám magángépét leszállni. Megigazítottam a sminkem, átöltöztem vacsorához, és lementem köszönteni őt.
**
Azt hittem, nem fogok egy percet sem aludni az éjjel, de az ágyneműm és a szobám még őrizte Cris illatát, így gyorsan eltudtam aludni.
Reggel megindult a nagy sietés, hiszen délben lesz az esküvő.
Sminkesen, fodrászok, manikűr, pedikűr. Én pedig csak arra bírtam gondolni, hogy mennyire hiányzik Cris.
Mikor már hófehér ruhában álltam a hatalmas tükrök előtt tökéletes külsővel valaki kopogott. Donna jött be.
- Egy fiatalúr jött önhöz – mondta sejtelmesen mosolyogva. Nagyot dobbant a szívem. Azt reméltem, Cris az, és mesébe illően megszöktet. Szegény Iker láthatta a csalódottságot az arcomon, mikor belépett.
- Tudom, hogy mást vártál – mondta mosolyogva. Nem haragudott a csalódottságom miatt. – Ma este meccsünk lesz, és hivatalosan is szeretnélek erre titeket meghívni – mondta nagyon komolyan. – Szeretnénk, hogyha az ifjú pár ott lenne a stadionban, és értük játszhatnánk. – Ismertem már ezt, Cris tegnap mondta. Mégis végighallgattam. – Igazából többen is csak azért megyünk oda ki, mert nem szeretnénk pontot veszteni – jegyezte meg. Erre kicsit elmosolyodtam.
- Iker, ő itt van? – kérdeztem, és éreztem, hogy a szemembe gyűlnek a könnyek. Magam sem tudtam, mi lenne a jobb. Ha itt sem lenne, és nem kéne látnom, vagy ha itt lenne.
- Eljött velünk – bólintott. – Itt van lent, és várja a csodaszép menyasszonyt – mosolygott rám. Odajött közel hozzám, és egy zsepit érintett a szemem alá.
- Ne sírj, mert a sminkesek rosszul lesznek, ha elfolyik a sminked – mondta mosolyogva. Erre már nekem is mosolyognom kellett. – Hoztam neked valamit - nyúlt a zakója zsebébe. Egy nyaklánc volt, egy Real Madrid címerrel a medálon.
- Feltennéd? – fordultam meg a habos ruhámban. Beleakasztotta a nyakamba, és ellépett tőlem.
- Mennem kell – indult el az ajtó felé.
- Megmondanád neki, hogy sajnálom? – kérdeztem tőle. Bólintott és becsukta maga mögött az ajtót.
- Jöjjön kisasszony, az apja már vár önre – jött oda Donna és kikísért a folyosóra, ahol már tényleg ott volt apám.
Ahogy kiértünk a kisebb kastélyból, ami a birtokon volt, hátrafelé vettük az irányt, és meglepve láttam, hogy a Real Madrid teljes kerete ott van, és sorfalat állnak nekem. Iker és Sergio álltak két oldalt elől. Rájuk mosolyogtam, és próbáltam mindenkire hálásan nézni. A színlelt derűm csak akkor bicsaklott meg, mikor Cristianóra néztem.
A szemében iszonyú fájdalom volt, de mosolygott. Nem volt őszinte, de legalább próbálkozott. Viszonoztam a gesztust, és tovább vonultam apám oldalán. Annyira szívesen hátranéztem volna rá, de nem tettem. Feltűnő lett volna.

II.fejezet

Még mindig az oltárnál álltam, de már a gratulációkat fogadtuk. Mellettem Oliver majd kicsattant, én viszont az arcomra festettem egy mosolyt és úgy hallgattam a kedves, bíztató szavakat.
Akkor tértem magamhoz, mikor Iker búsan mosolygó arcát láttam magam előtt.
- Sok boldogságot – mondta hangosan és megölelt. – Ne mutasd, hogy fáj. Sok erőt kívánok.
Mikor elengedett még rám mosolygott bíztatóan és Oliver elé lépett. Engem pedig Sergio zárt ölelésbe. Nem mondott semmit, csak gratulált, de láttam a szemében, hogy sajnálja a dolgot. A többi focista csak köszöntött, de nem ölelt meg. Páran, főleg a spanyolok, kezet csókoltak nekem. Mikor Cristiano lépett elém az arcára festett egy mosolyt.
- Remélem boldogok lesztek – mondta. A hangjából csöpögött a fájdalom. Beleharaptam az alsó ajkamba, hogy ne sírjam el magam. Elmosolyodott a reakciómra picit, és kezet csókolt ő is, de míg a többiek ajka nem ért a kezemhez addig ő valós csókot lehelt rá. Mire észhez tértem már Oliverrel fogott kezet, és már el is tűnt. Még jó páran oda jöttek gratulálni, majd Oliver megfogta a derekam, és átkísért a kisebb kastélyba.
A fogadáson még a csapattagok is ott voltak, és az ebéden is, de utána ők elmentek, nekem pedig nem volt esélyem Vele beszélni, hiszen éppen a Királynővel csevegtem.
Este 5-kor lett vége a hercehurcának, és hagytak felmenni, hogy átvegyek egy másik, elegáns fehér ruhát. A hajam gyorsan megcsinálták máshogy, és mostak le a sminkemből is.
Utána limuzin vitt minket a Stadionhoz, hogy megnézzük a Real Madrid meccsét.
Még a meccs előtt jóval oda értünk, és meglepve vettem észre, hogy Oliver az öltöző felé veszi az útját.
- Hová megyünk? – érdeklődtem.
- Le az öltőzőbe sok sikert kívánni a csapatnak – magyarázta. Oda akartam neki morogni, hogy ezt azért sejtettem. Féltem szembe találkozni vele.
Illem szerint előre engedett így én voltam az első akit megláttak a focisták. A legtöbb még félmeztelenül pakolászott. Cristianon is még csak gatya volt. Többen gyorsan felkapták magukra a mezt, csak rajta láttam, hogy hezitál. Végül ő is áthúzta a fején a 7-es mezt.
Oliver oda állt mellém, és lazán a hátamra tette a kezét. Valamit magyarázott, én egyenes háttal csak álltam mellette, és Cristianot néztem. Teljesen megbabonázott a látvány, ahogy kicsit kócosan a mezes mizéria miatt nyugtalanul álldogál egyik lábáról a másikra. Az zökkentett ki mikor Oliver az ajtó felé kezdett terelni. Rámosolyogtam gyorsan Crisre, és hagytam magam kikísérni.
Fent ültünk le a VIP páholyba. Szívesebben tomboltam volna lent a lelátón, de erre esélyem sem volt.
Cristiano idegesen játszott, dühöngött, és nem ment neki semmi sem.
- Remek dolog volt Ronaldot ide hozni. Most nincs jó formában sajnos – mondta Florentio. Oliver egyetértőn bólintott én pedig csak figyeltem ahogy lassan lefújja a bíró a meccset.
- Megbocsájtanának az urak, míg rendbe teszem a sminkem? – fordultam feléjük. Mindketten bólintottak. Nyugodtan sétáltam ki a VIP szektorból, de rohanni kezdtem amint nem láthattak. Ahogy leértem az öltözőkhöz megálltam egy belső folyosón, hogy ne vegyenek észre, nem bíztam azért mindenkiben.
Mikor Cristiano sétált befelé Iker mellett aki nagyon magyarázott neki valamit, pont felém nézelődött. Kiléptem a belső folyosóról, de csak egy pillanatra, hogy Iker észre vehessen.
- Ronaldo gondolkodj el szépen itt kint, és ha észhez tértél akkor gyere csak be – mondta neki erélyesen és bevágta az öltöző ajtót mintha ideges lenne. Már tudtam, hogy muszáj lesz küldenem valamit Ikernek cserébe.
- Én vagyok ennek a rossz teljesítménynek az okozója? – kérdeztem halkan. Nem léptem ki, de mikor hallottam a stoplis cipőt felém kopogni tudtam, hogy hallotta. Zilált volt a külseje, és a szeme alatti rész is piros volt leginkább az idegeskedéstől és a futástól. Legalábbis én ezt akartam hinni.
- Téged már nem kell érdekelnie – vágta a fejemhez.
- Mégis itt vagyok – válaszoltam halkan.
- Megcsókolhatlak? – kérdezte halkan pár pillanat csend után. Kicsit elmosolyodtam.
- Azzal megtörném a pár órás eskümet – válaszoltam. – Szeretném, ha a második félidőben megmutatnád milyen is vagy. Ha lőnél nekem gólt!
- Nem megy – mondta egyszerűen. Oda léptem elé és végighúztam az ujjam az ajkán. Egy apró mosolyra húzódtak az ajkai. Lábujjhegyre álltam, és egy lehelet finom puszit nyomtam a szájára. Hatalmas önuralom kellett, hogy ne csókoljam meg, de megálltam. Elléptem, és egy széles mosolyt varázsoltam az arcomra.
- Próbálkozz – bíztattam. – Menj átöltözni. Nekem is vissza kell mennem – sóhajtottam.
- Amina! – lépett közelebb. Belenéztem a barna szemekbe, és tudtam mit akar mondani.
- Tudom –suttogtam. – Ne mond ki kérlek. Sokkal nehezebb és bonyolultabb lenne utána.
Megadóan bólintott én pedig ott hagytam a folyosón, és felsiettem a VIP szektorba.
- Hatalmas ez a stadion – csóváltam meg a fejem mikor leültem. Oliver érdeklődve nézett rám. – Szinte eltévedtem, pedig jártam már itt – magyaráztam. Mindketten felnevettek. Én lettem a buta kislány aki elkeveredett. Inkább ez a poszt, mint ami a valóság.
Végül Crisnek sikerült egy gól, és a mi páholyunk felé látványosan meghajolt. Florentio és Oliver arról beszéltek, hogy ez az esküvőnk miatt van, és így fejezi ki a tiszteletét. Jót mosolyogtam ezen.
Én tudtam honnan a mozdulat, és mi a jelentése.
Sokat piszkált vele mekkora úrinő vagyok. Inkább régi időkbe való, mint a 21.századba, és olyankor képes volt hajlongani előttem, mintha királynő lennék. Ezt persze legtöbbször boxerben vagy ruha nélkül tette, így egy kicsit melegem lett, mikor ez eszembe jutott.
A meccs után is lementünk az öltözőbe, és ott egy vidám Iker és Sergio mosoly várt és egy kíváncsi Cris, hogy vajon mit szólhattam a mutatványához.
Valamit megint beszélgettek Oliverrel a csapattagok, majd a kezembe nyomtak több szépen összehajtott mezt. Szerencsére azért egy táskában voltak.
- Szeretnénk, ha mind a tiéd lenne. Mi a játékunkkal, és a mezeinkkel fejezzük ki a tiszteletünket felétek – magyarázta nekem Iker. Nem csodálkoztam volna, ha Cris meze nincs a kupacban.
Az egyik férfi hozta a mezeket aki mindenhova jött utánunk.
Csak otthon a hálóba feküdve dobáltam ki a táskába pakolt mezeket. Kíváncsi voltam Cris meze ott van-e.
Meglepett mikor megtaláltam a 7-es mezt, de még jobban megdöbbentem, mikor megéreztem rajta Cris parfümét.
Még akkor is az orromba volt az illat mikor Oliver befeküdt mellém, és simogatni kezdte a mellem, és a hasam.
Tudtam mit akar, és azt is, hogy a nászéjszakán pont nem tagadhatom meg tőle.
**
Van valami nagyon fájó magány abban, mikor az esküvőd utáni reggel egy hatalmas asztal mellett ülsz egyedül.
Némán zokogtam a reggelim felett. Oliver kora reggel elment intézkedni, és utána egy teljes hónapot fogunk kettesben tölteni egy kis szigeten.
Sokáig ülhettem ott egyedül, mert Donna jött be az ajtón, és beállt mögém. Adott egy szalvétát, hogy megtörölhessem az arcom.
- Szedje össze magát Kisasszony, kérem! – kért szelíden a meztelen vállam simogatva. Mély levegőt vettem, és letöröltem a szalvétával a könnyeimet. Ott hagytam érintetlenül a reggelim. – Készülődjön, a férje nem sokára haza ér, és indulnak.
- Köszönöm Donna – suttogtam neki és felmentem a hálóba. Oliver hatalmas villájában voltam. Csak Donnát hozhattam magammal az otthoni személyzetből. Itt minden ember rajtam tartotta a szemét, nehogy hülyeséget csináljak.
Donna segített összepakolni az útra, és mire Oliver visszaért már mindkettőnk csomagja a magángépben volt.
Mikor felszálltunk láttam a stadiont a város szívében. Cristianon járt az eszem. Egy hónapig még messziről se láthatom.
Az első nap a szigeten számomra azzal telt, hogy a napon feküdtem, és nem nagyon beszélgettem senkivel. Rengeteg ember mászkált, a hatalmas villában, hogy nekünk mindenünk meglegyen.
- Ideje tovább lépned – ült le mellém Oliver.
- Mire gondolsz? – kérdeztem vissza.
- Ikerre – vágta rá. Megsimította az arcom. Nem értettem miről beszél. – Ne játszd meg magad, tudom, hogy többet érzel iránta mint puszta barátság.
- Iker? Iker Casillasra gondolsz? Most komolyan? – akadtam ki. Ha belekeveri Ikert, és ebből kára származik a kapusnak valami nagyon ronda dolgot teszek.
- Ne félj, nem mondtam el senkinek – nyugtatott. – A férjed vagyok, nem szeretném ha folytatnád a viszonyod.
- Nincs viszonyom Ikerrel! – ordítottam. Védtem az egyetlen embert Sergion kívül aki folyton segített.
- Akkor csak vonzódsz hozzá – vont vállat. – Kérlek próbálj meg engem szeretni, nehéz kérés?
- Nem vonzódom Ikerhez. Nagyon tisztelem azt amit elért, ahogy az összes madridi játékos felé is így érzek – magyaráztam. – Iker mintha csak a bátyám lenne – mosolyodtam el picit erőltetetten, hogy lássa, nem életre halálra akarom védeni, azzal csak magam alatt vágnám a fát. – Ne vádolj ilyenekkel kérlek – tettem hozzá. Rosszul éreztem magam mikor a bűnbánó arcát láttam. Megöleltem, és próbáltam vidámabbnak tűnni.
Oliver nem hülye, valamit észre vett. Nem akartam egyik játékos karrierjét sem elvágni. Márpedig ha Oliver megtudná, hogy rendszeresen megcsaltam Crissel, biztos vagyok benne, hogy csomagolhatna, mert valami mondvacsinált dologgal kiraknák a csapatból.
Igazán nehéz az első egy hét volt. Aztán beleszoktam, és sikerült boldogabbnak látszanom. Még magamat is átvertem néha. Megértettem, hogy ha nem vagyok vidám Olivert bántom, de ennél jobban nem akartam.
A végén már sajnáltam, hogy egy hónap után vissza kell menni Madridba, pedig imádtam azt a várost.
Donna hatalmas mosollyal ölelt meg mikor haza értünk.
Még anyám is adott két puszit, apám mondjuk csak biccentett, de mit várna tőle az ember. Büszke legyen rám? Arról akkor lemondhattam mikor nőnek születtem.
A hazaérkezésünk tiszteletére másnap egy partit rendezett Florentio és anyám, apám pedig már megint az üzlettel volt elfoglalva.
Izgatottan készülődtem fent a hálóba.
- Nem szabadna ennyire örülnöm, hogy ismét láthatom, ugye? – kérdeztem Donnát. Felsóhajtott.
- Egy hónap alatt sem tudta elfelejteni Kisasszony? – kérdezte lemondóan.
- Azt hittem sikerült kicsit – vallottam be.
- Eljegyezte azt az orosz modellt – közölte velem a hírt. Nagy szemekkel néztem rá.
- Hogy micsoda? – kérdeztem vissza.
- Arról írtak az újságok, hogy eljegyezte – mondta. – Gondolom jobban szeretnéd az ilyet előre tudni.
- Az a ribanc – morogtam. – Hát elérte amit akart.
- Kisasszony, ön férjhez ment. Már külön utakon járnak – figyelmeztetett Donna. – Nem lehet oka jelenetet rendezni.
- Nem érdekel – válaszoltam. – Se Ő, se a kurvája – mondtam keményen. Csalódott és dühös voltam. Eljegyezte.
Úgy vonultam le a terembe, mint egy jéghercegnő. A ruhám vékony anyagú volt és úszott utánam a levegőbe. Minden lépésnél majdnem az egész combon kivillant.


III.fejezet

A napok csak teltek és már hetek és hónapok lettek.
Az újság folyamatosan tele volt Cristianoval és az orosz nőjével.
Egy kedd délután éppen Letiziaval, a spanyol hercegnővel teáztam mikor csörgött a telefonom.
Megnéztem ki az, de ki is nyomtam. Cristiano próbált elérni.
- Nem veszed fel? – érdeklődött.
- Nem – próbáltam lezárni a témát.
- Ha úgy viselkedsz az emberekkel mint egy dáma, ne várd tőlük, hogy szeretni fognak – figyelmeztetett.
- Mit tehetnék Leti? – sóhajtottam fel. Azóta ismertem, hogy Fülöppel összejöttek. Egész jó barátnőnek mondhattam.
- Szeretnéd elmesélni? – érdeklődött.
- Összejárogattam egy focistával.. – adtam fel. Nem bírtam már tovább magamban tartani. – De hát sejtheted apám mit gondol a focistákról.
- Miért vagy akkor Oliver felesége? – kérdezett rá.
- Mert ő a nekem való rangban – morogtam.
- Én sem voltam rangban Fülöphöz való – mutatott rá.
- De téged a királyné azzá tett. Befogadott – sóhajtottam ismét.
- Azért voltak veszekedések hidd el – mosolyodott el.
- Apám nem enged a nézeteiből – ráztam a fejem. – Hogy nézett volna ki, ha a királyné nem hagyja, hogy téged elvegyen a fia?
- Ez igaz – bólintott. – Szereted Olivert?
- Tisztelem – ittam bele a teámba.
- És a focistát szereted? – faggatott.
- Azt hiszem igen – kezdtem el a cipőm nézegetni.
- Akkor miért nem veszed fel neki a telefont? - mosolyodott el.
- Mert így is alig bírom nélküle – vallottam be. – És mert jegyese van.
- Jegyese van, és valószínűleg Madrid környékén él – hümmögött. – Több jóképű focistára is igaz.
- Nem árulom el a nevét – ráztam a fejem.
- Nem is kértem – mosolygott. A telefonom ismét csörgött. Megint Cristiano keresett.
- Vedd fel – bíztatott. – Nem sértesz meg vele, ha itt hagysz kicsit.
Felkeltem és kisétáltam az erkélyre.
- Hallgatlak – vettem fel a telefont.
- Hiányzol – vágta rá köszönés nélkül.
- Jegyesed van nekem pedig férjem – ellenkeztem a szó ellen.
- Addig van jegyesem, míg neked férjed – vágta rá.
- Nem válok el. Nem illendő, és nem is tehetem – közben a tájat néztem. Már értettem a régi korok úri hölgyeit.
- A csapat jótékonysági meccset fog játszani. Illene neked is megjelened ott – mutatott rá. – Murcia válogatott ellen játszunk. Érd el, hogy az előtte lévő estét már ott töltsétek. Találkozzunk. Nem érek hozzád, ha azt szeretnéd.
- Nem – vágtam rá. – Ha megyek akkor is férjemmel megyek.
- 10 percet kértem mindössze, hogy lássalak, beszélhessünk – fogta kicsit könyörgőre.
- Azt mondtam nem – egyből le is tettem és lenémítva raktam vissza a kosztüm kabátom zsebébe.
**
Másnap a reggelinél meggyőztem Olivert menjünk a helyszínre egy nappal előbb.
A munkája viszont az én kezemre játszott. Nem tudott előbb jönni, de engem elküldött, hogy tegyem tiszteletem kettőnk helyett is.
Ahogy leszálltam a magángépről egyből fotósok vettek körbe. Felemelt fejjel vonultam végig köztük, mint egy hercegnő.
Ahogy beültem az értem küldött kocsiba tárcsáztam Iker számát.
- Ciao Amina! – nevette fel vidáman.
- Ciao Iker – mosolyodtam én is el. – Meg tudnád mondani melyik hotelben vagytok, hogy tiszteletet tegyem nálatok?
- Nálunk vagy nála? – kérdezett vissza nevetve. – La Estro hotelben szálltunk meg.
- Egy órán belül ott vagyok az megfelelő? – kérdeztem a karórámra pillantva.
- Hölgyem Ön bármikor szívesen látjuk – válaszolta fellengzősen, majd nevetni kezdett. – 236. Szükséged lehet még erre a számra jegyezd meg.
- Minek a száma? – faggattam. A remény bennem éget.
- Tudni fogod – hárított. – Várunk.
Leszidtam volna legszívesebben, hogy velem szórakozik, de úgy tűnt túl jó kedve van hozzá, hogy megvárja míg megszólalhatok és letette.
A saját hotelomba érve, bejelentkeztem majd gyorsan fent átöltöztem egy kényelmes kosztümbe. A hajam leengedtem, és úgy indultam útnak.
A hotel csak 10 percre volt az enyémtől. A portánál Sergio üldögélt, éppen a portás lánnyal beszélgetett.
- Jó napot Hölgyem, miben segíthetek? – nézett egyből rám a nő mikor odaléptem.
- Rád vártam – közölte velem mosolyogva és megölelt. – Gyere senki nem tudja, hogy jössz –tájékoztatott vidáman.
- Pedig direkt szóltam előre – tártam szét a kezem értetlenkedve.
- Ha elmondjuk, hogy itt vagy lelőjük a poént – nevetett. A 2-on állt meg a lift, és ahogy kiszálltunk éktelen ordibálás csapta meg a fülem. Felét nem értettem, mert keveredett benne több nyelv is.
- Az ordibálás miatt nem szólnak rátok a hotel itt dolgozói? Nem zavarjátok a többieket? – érdeklődtem meg mikor az ajtóhoz értünk.
- Milyen többi lakó? – kérdezett vissza vigyorogva. – Talán 2-3 vendég lehet még a csapaton kívül a hotelben, de ők sem ezeken a szinteken.
Ahogy kitárta az ajtót mellbevágott a kiabálás. Mindenki a TV előtt ült, és mint a gyerekek próbálták egymást túlharsogni.
Ahogy Gago meglátott egyből felpattant és nagy szemekkel nézett rám. A többiek követték a pillantását és nem sokára legalább 13 férfi állt velem szemben. Nevetnem kellett a helyzeten. Iker lustán felkelt, odajött és megölelt. Ő nem zavartatta magát.
- Játszatok tovább nyugodtan – néztem végig a társaságon nevetve, közben Cristianót kerestem a szememmel.
- Fontos dolgot szeretnék veled megbeszélni - terelt szolidan ki a szobából Iker. – Emlékszem még a számra? –kérdezte gyorsan. Bólintottam. – Mou perceken belül megjelenik itt a ricsajra –tájékoztatott, majd fogta magát és két ajtóval arrébb bement egy szobába és becsukta maga mögött az ajtót.
Egy pillanatig tanácstalanul néztem a csukott ajtóra. Aztán megnéztem a számát.
- 239 –olvastam fel hangosan. Elindultam a másik irányba és figyeltem a számozást. A 236-os ajtó előtt hezitáltam. Mi van ha nem bírom magam türtőztetni? Mi van ha van valaki más is a szobában, és lebukunk?
Végül sóhajtottam egyet és kopogtam. Cristiano telefonálva nyitott ajtót, majd az arcára kiült a döbbenet.
- Visszahívlak – és már ki is nyomta a telefont. – Gyere beljebb – állt félre az útból. A szemem sarkában láttam ahogy megigazítja a kócos haját.
- Azt hittem nem jössz el előbb, de örülök, hogy itt vagy – magyarázta. Mosolyogva fordultam szembe vele. A szívem őrült ritmusban vert, és kicsit remegtek a térdeim, így körbenéztem a szobában.
- Melyik a te ágyad? – kérdeztem a két ágyra nézve.
- Jobb oldali – vágta rá egyből. Leültem az ágy szélére így nem kellett félnem, hogy a térdeim feladják és összecsuklom.
- Hogy tudtál elszabadulni? – faggat miközben összeszedi gyorsan a szétdobált pólókat és gatyákat. Muszáj felnevetnem a viselkedésén.
- A Nagy Cristiano Ronaldo zavarban van – jegyzem meg elterelve a témát. – Megtisztelve érzem magam.
- Eddig mindig fényűző helyeken találkoztunk, ez pedig egy egyszerű szoba és furcsa téged ilyen helyen látni – mosolyodik el és leül a másik ágy szélére, így szembe kerülünk egymással.
- Miért nem szóltál hogy jössz? – faggat előredőlve. az alkarjával megtámaszkodott a térdén, mintha tudta volna, hogy mennyire kevés választ el attól, hogy hanyatt lökjem, és megcsókoljam. Mintha incselkedne velem.
- Akkor lelőttem volna a poént – ismétlem meg Sergio szavait. Erre a mondatra persze felnevet. – És így látlak a benyalt hajad nélkül, nem is annyira tökéletesen.
Zavartan kezdett el a hajával babrálni. Valószínűleg annyira megszokták a tincsei a zselés pozíciójukat, hogy majdnem pontosan ugyanúgy álltak mint egyébként. Csak pár rakoncátlan tincs volt, amitől végre nem volt tökéletes a külseje.
- Így olyan mintha belesnék az unalmas mindennapjaidba – mosolygok rá. Mosolyra húzza az ajkait.
- És én mikor pillanthatlak így meg? – kérdezi huncut vigyorral.
- Soha – suttogom vigyorogva. – Én mindig tökéletes vagyok – én komolyan mondtam, de ő felnevetett mintha viccelnék. Csak azért nem sértődtem meg mert elvarázsolt a nevetése. Beharaptam az alsó ajkam, és úgy figyeltem, ahogy vidám és szerelmesen csillogó szemekkel rám néz.
- Megígértem, hogyha nem akarod nem nyúlok hozzád – emlékeztetett.
Felsóhajtottam. Minden porcikám sóvárgott az ölelése után. De tudtam, hogyha egy keveset is megengedek magunknak nem lesz megállás.
- Remélem úriember tudsz maradni – bólintottam lassan. Csalódottan de viszonozta a bólintást.
- Elfogod venni? – bukott ki belőlem a kérdés. Meglepetten nézett rám.
- Ha téged nem kaphatlak meg egy idő után biztosan - válaszolja elgondolkodva. – A fiamnak anya kell.
- Nem egy titkos viszony – suttogtam. Fájdalmas arccal bólint. Egyre erősebben vágytam az ölelésére így felkeltem.
- 10 percet kértél tőlem – néztem az órámra. – Korrekt mód megadtam – próbáltam teljesen hűvös lenni. Belül valami szép lassan repedni kezdett bennem. Éreztem, ahogy a kétségbeesés elkezd felkúszni a torkomban.
- Azt akarod, hogy hálás legyek? – nézett rám. Ő még mindig ült, úgy nézett fel rám.
- Azt akarom, hogy mindketten éljük a saját életünket – válaszoltam kőmerev arccal. Van egy pont az emberek életében mikor tudják, hogy hibát követnek el a viselkedésükkel. Mégis megteszik.
- Tudod mit Amina? – kérdezte míg felkelt. – Nem érdekel mekkora úrinő vagy! – jelentette ki és a derekamnál fogva magához húzott. Hálásan sóhajtottam fel az ölelésében. Úgy ölelt mintha az egyetlen mentő öve lennék az életben maradáshoz.
- Nem érdekel senki, csak te – suttogta a fülembe. Óvatos csókokkal kezdte el kényeztetni a nyakam.
- Cristiano – nyögtem nehezen. – Elkötelezett emberek vagyunk.
- Ha ezt akarod – lépett el tőlem. Egy pillanatra elkeseredetten utána akartam nyúlni. Könyörögni egyetlen csókjáért.
Ahogy eljutott a tudatomig, hogy akár meg is szégyeníteném magam egyetlen érintésért megfordultam és meg sem álltam az ajtóig.
- Sok sikert a meccsre – szóltam vissza és lassan méltósággal sétáltam ki a szobából. A liftig viszont szinte futottam. Ahogy összecsukódott előttem a lift ajtaja egy pillanatra átcsapott felettem a kétségbeesés hulláma. De gyorsan elnyomtam és kisiettem a hotel elé. A kocsim egyből hívták és egy percen belül már saját hotelem felé tartottam. A kocsiban mélyeket lélegeztem, és próbáltam megállítani a könnyeimet.
Csak mikor becsuktam magam mögött a hotel lakosztályom ajtaját hagytam, hogy kiboruljak. Elhatalmasodott felettem minden. Nem érdekelt a ruhám,a hajam vagy a sminkem. Lecsúsztam a fal mellett átöleltem a térdeimet és zokogtam.

IV.Fejezet
 Másnap a meccsen unott álarccal ültem, közben belül egyre jobban roppantam össze lelkileg. Oliver mellettem a fejesekkel beszélgetett, leginkább befektetésekről, és a meccsről.
- Nem érzed jól magad? – hajolt oda hozzám Florentino.
- Nem teljesen – sóhajtottam fel. A felhúzott szemöldökére úgy éreztem magyarázkodnom kell. – A meccs remek, de émelygek. Ennyi az egész – húztam mosolyra a számat. Pillantásommal próbáltam minél jobban kerülni a pályát, így leginkább a nézőket figyeltem.
De a hírtelen üdvrivalgásra felkaptam a fejem, és megnéztem minek örülnek ennyire a Madrid szurkolók. Épp láttam, ahogy Cristiano látványosan meghajol a VIP részleg felé ahol ültünk. Visszafojtottam egy boldog mosolyt. Nem haragszik!
- Hiába jó focista, eléggé ripacs néha – jegyzi meg valaki hátulról. Kellet két mély lélegzetet vennem, hogy ne forduljak hátra, és védjem dühösen Crist. Így csak lesajnálóan hátranéztem, és meghagytam a mellettem ülő Olivernek, hogy azért védelmébe vegye a játékost.
A fellegekben jártam, hogy nem mérges rám. Alig bírtam megülni a fenekemen a meccs végéig.
Mikor lementünk az öltözőbe, hogy gratuláljunk a csapatnak, izgatottan léptem be. Vidáman néztem körbe és kerestem a szememmel, de nem láttam sehol. Ikerrel kezet fogott Oliver és valamit beszélgettek, de én Cristiano cuccait szuggeráltam. Ott volt minden holmia, de akkor merre lehet?
Jó párperce ott állhattunk az öltözőbe ezzel feltartva kicsit a focistákat mikor Cris kisétált az egyik folyosóról még mindig vizesen, egy törülközővel a dereka körül.
A szemeim hatalmasra kerekedtek és nem bírtam elmozdítani a pillantásom róla. Éreztem ahogy fülig vörösödöm, és a lelki szemeim előtt felrémlettek azok a részek is amiket most takart a törülköző. A pillanatnyi csendre nézett fel, és akkor látott meg. Egyenesen a szemembe nézett, majd egy féloldalas mosoly után tovább pakolászott és nem zavartatta magát.
- Ronaldo – szólt rá Iker. – Zavarba hozod a vendégeinket – egyértelmű, hogy rám céloz, hiszem még mindig kocsányon lógtak a szemeim, és nem bírtam elfordítani a fejem. Ahogy a vízcseppek végigfolytak a tökéletes háton.. Aztán ahogy megfordult és követtem a szememmel a kidolgozott mellkason át a kockás hasán átfutó cseppeket, amit aztán a törülköző szívott magába.
Szinte remegtem a visszafojtott vágytól. Egyenként akartam lenyalni a vízcseppeket.
- Bocsánat! – A szavaiban semmi megbánás nem volt. Felkapta a ruháit és eltűnt azon a folyosón ahonnan érkezett. Sóvárogva néztem utána. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne lépjek utána, és tépjem le róla a törülközőt, követelve, hogy sajátítson ki.
- Khm, remek meccs volt. Madridban találkozunk – zárta rövidre Oliver fennhangon és elkapta a kezem és szinte kirángatott onnan.
Míg be nem ültünk az értünk küldött kocsiba, ami a reptérre visz minket egy szót sem szólt hozzám, végig az apjával beszélt. Szerencsétlenségemre külön kocsival ment Florentino, így Olivernek volt alkalma lebeszélgetni velem.
- Hogy hozhatsz ennyire kínos helyzetbe? – dühöngött.
- Nem tudom miről beszélsz – bámultam ki az ablakon.
- Arról, hogy úgy nézted látványosan Ronaldot, mintha a következő pillanatban legszívesebben alatta nyögnél mint valami kurva – erre a mondatra elmosolyogtam keserűen. Ha tudná hányszor nyögtem alatta. Ha tudná, hogy milyen búja vágyakat hoz ki belőlem.
- Nevetséges vagy a féltékenységeddel – nevettem végül fel. Sírni lett volna kedvem, rohanni vissza az öltözőbe, és bármit megígérni azért, hogy megcsókoljon, és érezzem mennyire szeret.
- Nevetséges? – őrjöngött.
- Mi jön Oliver, megütsz? – néztem a szemébe. Vágytam arra, hogy megüssön. Mazoista mód vágytam rá, hogy porban tiporjon és nekem okom legyen otthagyni őt, és azok közé a tökéletes karok közé bújhassak. – Vagy rám erőlteted magad? Ezért szerettél belém, nem? Nem azért mert jó családból származom, vagy mert tökéletes parti vagyok. Azért mert nem egy engedelmes pincsi vagyok, de a közönség felé maga vagyok a tökéletesség.
- Ide figyelj… - annyira dühös volt, hogy nem jutott szavakhoz. Én nyertem. Ritkán mutattam meg neki a fogam fehérjét, de olyankor nem volt esélye ellenem.
- A férjed vagyok – suttogta és vészjósló mosoly jelent meg az arcán. – Ha még egyszer megszégyenítesz, média elé viszem a tetteidet. Én leszek a sajnált férj, aki egy hárpiát vett el.
- Ezt nem gondolhatod komolyan – válaszoltam. – Nem tenne jót az ambícióidnak ha média botrányt csinálnál.
- Nem tenne jót nekem, de téged teljesen tönkre tenne – válaszolta. Kibámultam az ablakon. Igaza volt. Apám kitagadna, elveszteném minden befolyásom, és egy senki lennék.
Megadóan sóhajtottam fel. Tönkre tettem a saját életem csak mert szófogadó kislány vagyok. Ebből már nincs visszaút.
**
A napok teltek, én műmosollyal éltem az életem, és messzire kerültem a média minden formáját. Mikor meccs volt még véletlen sem mentem a stadion közelébe, és reméltem, hogy kitudom verni a fejemből Cristianot. Minden erőmmel harcoltam. 
- Jövőhéten szombaton party lesz – jött be az étkezőbe vidáman Oliver. – A  klub fenn állásának évét ünnepeljük meg. Aki csak egy kicsit is fontos ott lesz. Szeretném, ha engem irigyelni az összes férfi abban a teremben – nyomott egy puszit a hajamra.
A vitánk óta minden a régi volt. Rámosolyogtam, bár nem igazán volt őszinte.
- Szeretném ha felülmúlnád saját magad, és ennél is gyönyörűbb lennél – simogatta meg a kezem. Erre már felnevettem.
- Gondolod tudnom fokozni? – kérdeztem rá. Vidáman követte a nevetésem ő is.
- Az esküvőnkön hihetetlenül gyönyörű voltál – bólintott. – Szeretném ma a partyn is épp annyira tündökölnél.
Elgondolkodtam, hogy mennyire mű volt minden amit azon a napon tettem. De beleegyezően bólintottam.
- Reggeli után útnak indulok vásárolni – mosolyogtam rá.  Egyetértően bólintott.
Vásárolni mindig is imádtam, de egyedül igazán unalmas, és Donna nem volt az a típus aki tényleg véleményt is mondana.
Mikor Oliver ott hagyott egyből hívtam Sarat.
- Ciao! –köszönt bele meglepetten. – Mit műveltél, hogy engem hívsz? – nevetett.
- Kell találnom egy ruhát a jövőheti partyra – nevettem én is. Sara szinte mindig vidám volt. Imádtam vele lenni, feldobta mindig a hangulatom.
- Nekem is kéne valami csinos rongy – válaszolta. – Mond egy időpontot és mehetünk!
- Most azonnal? – kérdeztem rá.
- Találkozzunk a La Terson kávézónál fél óra múlva – egyezett bele.
- Rendben, ciao! – és le is tettem. Gyorsan előkerestem egy kistáskám ami passzolt a ruhámhoz, és beledobáltam pár fontos dolgot, és már kint is voltam, hogy kocsiba üljek.
Pár órát akartam szánni a vásárlásra, de délután 5kor kaptunk észbe, mikor Iker Sarat hívta, hogy merre van.
A csomagtartóm tele volt mindenféle ruhával, cipőkkel kiegészítőkkel. Teljesen felvillanyozva értem haza. Nagyon jó kedvem volt.
- Jó napja volt kisasszony? – kérdezte Donna, mikor meglátott.
- Remek napom volt – nevettem el magam. - Annyit hülyültünk!
- Örülök, hogy remek napja volt – mosolygott. – Itt járt egy fiatal úr, ezt hagyta itt önnek – nyomott a kezembe egy levelet.
Vidáman nyitottam ki, eszembe se jutott gondolkodni ki lehetett.
„ Amina! Reméltem, hogy otthon talállak, és tudunk beszélni. Hiányzol, és nem bírom nélküled! CR”
Ahogy végigolvastam több dolog fordult meg a fejemben: Miért nem maradtam itthon? Miért nem hívott fel? Miért ver a sors?
Aztán eszembe jutott, hogy megfogadtam, hogy elfelejtem. Kettétéptem a levelet és visszaadtam Donnának.
- Köszönöm, de semmisítsd meg – felsiettem az emeletre, és a jókedvem már sehol nem volt.
Legalább egy fél órája feküdtem az ágyon és néztem a semmibe mikor megcsörrent a telefonom. Reménykedve néztem rá, hátha Cris hív, de csak Oliver volt.
- Szia – szóltam bele tetetett vidámsággal.
- Szia, sajnálom, de ma és holnap is egyedül kell hagyjalak – vágott a közepébe. – Angliába kell mennem üzleti okok miatt.
- Milyen okok ezek? – faggattam.
- Sajnálom, egyelőre nem avathatlak be – válaszolta kimérten. Magamban elkönyveltem, hogy vagy Angliából érkezik új játékos, vagy az Angolok le akarnak tőlünk nyúlni valakit.
- Rendben, akkor nem várlak haza – nyugtáztam. – Nem bánnád, ha erre a két napra haza néznék anyámhoz?
- Kifejezetten örülnék neki, ha lehetek őszinte – válaszolta egyből. – Szerettem volna javasolni is – érződött a hangján, hogy mennyire örül, ha nem leszek egyedül itt. Biztos megfordult a fejébe, hogy lelépek valahova.
- Akkor megyek, és összekészülődöm – ráztam le.
- Rendben, jó időtöltést – köszönt el.
- Sikeres tárgyalást – reagáltam. Ahogy kinyomtam a telefont már kiabáltam is Donna után.
- Donna, pakolj nekem össze pár fontos dolgot, ami két napra nélkülözhetetlen, kérlek – bólintott és már el is tűnt a gardróbomban.
Egyből hívtam anyámat.
- Anya, ha egy kicsi tisztesség és sajnálat van benned az irányomba ez miatt a rohadt házasság miatt, akkor bárki kérdezi hazudd, hogy ott vagyok, és egy kis magányra vágyom, ezért nem beszélek senkivel – hadartam el neki.
- Mire készülsz? Ugye nem házasságtörésre? – hitetlenkedett.
- Semmi közöd hozzá, és ne merj pont te prédikálni nekem – vágtam rá.
- Itt vagy két napig – sóhajtott megadóan. Már rég nem voltunk anya-lánya viszonyban. Tudja jól, hogy őt okolom minden miatt, és ezt most először használtam ki.
- Köszönöm – és le is tettem. A következő akit hívtam Iker volt.
- Ciao Amina, Sara nincs itt – mondta egyből vidáman.
- Szia Iker –nevettem el magam. – Engem az érdekelne, hogy a következő két napban mi a csapat feladata.
- 3 óra múlva meccsünk lesz – válaszolta. - Utána holnap pihenő nap és utána nap délelőtt edzés. Miért, mire készülsz?
- Arra készülök, hogy két napig boldog leszek - válaszoltam. Felsóhajtott a vonal túlsó végén.
- Biztos vagy benne, hogy nem lesz belőle baj? – kérdezte.
- Nem vagyok benne biztos, de jelen pillanatban nem érdekel – vágtam rá. Keserűen felnevetett.
- Még otthon kell lennie. Egy óra múlva van gyülekező. Kijöhetnél te is a meccsre – magyarázta.
- Meglátom. Köszönöm az információt!
Elköszöntünk és beledobtam a telefonom a táskámba. Átöltöztem, és sapkát húztam a fejemre. Elkértem két napra Donna kocsiját, és a bőrönddel a hátsó ülésen neki vágtam a Madridi forgalomnak.

V.rész

 

Bementem a városba és az első Realos ajándékboltba vettem Ronaldo mezt, Real Madridos baseball sapkát, sálat és egy jó vastag fehér Madridos pulcsit. Kifelé menet eszembe jutott, hogy sportcipőm talán 8 éves korom óta nincs, így visszamentem, és beszereztem egy fehér sportcipőt is.

Mire átértem a késő délutáni forgalmon a város mászik végébe a stadionhoz már nem volt túl sok idő vissza a meccsig. A parkoló néptelen volt, így a kocsiban át tudtam öltözni. Sminklemosóval lemostam a sminkem, és egyszerű szempillaspirált kentem a pilláimra meg vékony feketével kihúztam a szemem. A hajam copfba fogtam össze és felvettem a sapkát. Felvettem a sportcipőt, és a végén a nyakamba tekertem a sálat. Soha életemben nem voltam így felöltözve. A mez a pulcsin kívül volt, hogy látványos legyen. Ahogy kiszálltam a kocsiból  csak a telefonom és a pénztárcám vittem magammal. Fájt a szívem a kistáskám után amibe a pipere cuccaim voltak, de erős maradtam, és nem mentem vissza érte.

Rengeteg ember állt a kapuknál, és viszont először a jegypénztárhoz mentem ahol csak 5-en voltak előttem. Felvettem a kapucnim, nem akartam, hogy bárki felismerjen. Most az egyszer életemben úgy akartam tombolni ahogy a többi szurkoló is teszi.

Mikor sorra kerültem a pénztáros hapsi nagyon mogorván már mordult.

- Mit akar? – meglepett ez a hangnem, mivel nagyon nem szoktam hozzá, hogy így beszélnek velem. Sikerült megfékeznem magam mielőtt még számon kérném rajta.

- A Real Madrid kispadja fölötti részbe szeretnék jegyet – válaszoltam.

- Az túl drága – nézett végig rajtam. Elnevettem magam.

- A pénz itt nem kérdés. Van még üres hely? – kérdeztem. Bólintott, és pötyögött valamit a gépen majd rám nézett.

- 196 Euró – direkt minden érzelem kimutatása nélkül fizettem ki. Kezemben a frissen szerezett jegyemmel mentem oda a megfelelő kapuhoz. A 34-es részlegbe kaptam a jegyem, ami mint kiderült pontosan az öltözőbe vezető kapu és a kispad között van.

- Tökéletes – ültem le a megfelelő sorszámú székre. Már elég sokan elfoglalták a helyüket. Olyan izgatott voltam mint egy kisgyerek.

Először nem akartam írni Cristianonak, hogy ott vagyok, de nem bírtam magammal, és belegondoltam, hogy kevés eséllyel vesz itt észre. Végül inkább felhívtam.

- Szia – köszönt bele kedves, barátságos hangon. A háttérben hallani lehetett a csapattársai beszélgetés foszlányait. – Most kaptad meg az üzenetet, hogy ott voltam?

- Sziaa –nevettem bele a telefonba. Minden sejtem izgult, és alig várta, hogy lássam a pályán, együtt élhessem át egy csomó emberrel a meccset. – Nem, éppen várom, hogy ki gyertek. Itt vagyok a Bernabeu-ban.

- A zajból ítélve még a parkolóban – jó kedve volt, örült, hogy a stadionban vagyok. Közel hozzá.

- Nem – nevettem. – Baseball sapkában és teljes rajongói cuccban az öltöző és a kispadotok között az első sorban üldögélek – nem bírtam, a végét már alig tudtam elmondani annyira nevettem.

- Hogy hol vagy? – kérdezett vissza megdöbbenve. Hallottam ahogy nyílik egy ajtó, és a stoplis cipő jellegzetes hangját ahogy a kövön kopog.

- Ne hívd fel rám a figyelmet! – figyelmeztettem nevetve. Úgy éreztem soha nem voltam ennyire laza, és boldog.  

- Ezt nem hiszem csak úgy el – habogta. Egyszer csak megjelent az öltöző kivezetőben és lassan megindult a kispadjuk felé. Közben a tömeget nézte. – Hol vagy? Nem hiszek neked! Lehetetlen, hogy ne magassarkúban legyél és minden porcikádból süssön a tökéletesség és a nőiesség.

- Első sorok egyikébe keress – harsogtam túl a közönséget akik a nevét skandálták hátha oda jön autógrammot osztani.

Mikor a szemembe nézett már az megért mindent, amit ma tettem. Az a döbbenet.

Elnyílt szájjal nézett rám, majd kinyomta a telefont és megindult felém. Vigyorogva ráztam meg a fejem.

Észbe kapott és tőlem jó pár székkel arrébb lévő pasihoz ment először oda és aláírta amit a kezébe nyomtak. Hatalmas vigyor volt az arcán. Pár székkel elöttem ülő csajnak nem adta vissza az alkoholos filcet.

- Mindjárt visszaadom – mosolygott rá. A csajnak az se lett volna gond ezek után ha soha nem kapja vissza. Ahogy oda ért elém kihúztam az aznap vett mezem elejét és elé tartottam.

- Nem bírom elhinni – vigyorgott, és aláírta a mezem.

- Oliver 2 napig távol van – hadartam oda neki. Meglepve nézett a szemembe. Elkapta a kezem, és a kézfejemre rajzolt alkoholos filccel egy szivecsét, és tovább ált. Épp hogy nem világított a homlokán a „boldog vagyok” felirat.

 - Ne reménykedjen, jegyese van – simogatta meg a kezem egy férfi akinek a kisfia ott ült kettőnk között.

- Nem reménykedem – válaszoltam neki. Már csak magamban tettem hozzá, hogy az a szuka csak addig van mellette míg én egy szófogadó jókislány vagyok. Felégetné az eddigi életét értem, ebben biztos voltam. Hogy a focit abba hagyná-e értem, abban kételkedtem, de ha azon múlna elhagyná a Madridot.

- Hogy hívják a nénit? – nézett rám a kisfiú. Meglepett a dolog, és egy pillanatra el kellett gondolkodnom mit is mondjak.

-  Kérlek, ne nénizz – mosolyogtam rá. – Hívj nyugodtan Aminak. És én téged hogy hívhatlak?

- David! – húzta ki büszkén magát. – És Iker a kedvencem!

- Biztosan nagyon büszke lenne ha tudná, hogy ő a te kedvenced – jutott eszembe a kapus habitusa.

- Egyszer majd mikor felnövök én is itt leszek kapus! – mesélte tovább büszkén.

- És én büszke leszek arra, hogy veled nézhettem végig egy Real meccset – kacagtam.

Meglepődtem mikor a kezembe rezegni kezdett a telefon.

„ Megvársz meccs után a parkolóban? CR”

Elmosolyodtam.

„Sokkal jobbat tudok. Találkozzunk a házad előtt. A„

„ Alig várom. Iszonyú jól áll ez a melegítő cucc! =) CR”

Nem válaszoltam.  A hangosbeszélő elkezdte a játékosok nevét sorolni, ami azt jelentette, hogy percek kérdése és kezdődik a meccs!

Amikor jöttek az átkötőből Cristiano elnézett felém, én pedig dobtam neki egy puszit. Megtehettem, hiszem senkinek nem volt fogalma róla ki vagyok.

**

Az egész meccset végig beszélgettem a kisfiúval és az apukájával, és rengeteget nevettem Cris meghajlásain és szivecskéin felém. Az adrenalin és ahogy a lelátó dübörgött alattam még mindig a lábaimban volt mikor a kocsim felé sétáltam. A fejemben ott volt megunhatatlan Madrid induló dallama. Ahogy beültem a kocsiba lélegeztem pár mélyet hátha megtudom magam nyugtatni, de nem ment. Remegett a hihetetlen érzéstől kezem, lábam.

Tettem pár kört a városba, és szereztem vacsorát is az egyik étteremből, és csak utána mentem Cristiano lakása elé. Bent még soha nem jártam.

Egy óra várakozás után aztán megérkezett Cris és behajtott előttem a távvezérelt kapun, egészen be a garázsba. Mikor leállítottam a motort, ő már kiszállt. Sapka volt a fején, és az arcán ott volt a fáradság, de az öröm is.

Kinyitotta nekem a kocsi ajtót.

- Nem hittem volna, hogy látlak valaha így – nézett végig rajtam.

- Annyira ne szokd meg, úgy érzem hanyatt akarok esni ebbe a lapos talpúban – mosolyogtam rá. – Képzeld valami hihetetlen volt ott ülni. Soha nem voltam még így foci meccsen. Mindig a páholyból vagy a VIP  páholyból kellett néznem öltönyös fazonokkal, és nem sok öröm ujjongás van ott.

- Egy újabb elégedett szurkoló – hahotázott.

- Még autogrammot is kaptam a kedvencemtől – mutattam a mezen az aláírást. – Flörtölt velem! – emeltem fel a kezem, megmutatva neki a szívecskét amit ő rajzolt.

Megfogta a kezem, és egy csókot nyomott a rajzra. Majd kicsit feljebb. Megfordította a kezem és a tenyerembe csókolt, hogy utána a kezembe fektesse az arcát. Annyira lágy és szerelmes mozdulat volt, hogy a szívem majd kiugrott olyan gyorsan vert.    

- Gyönyörű házad van – mosolyogtam rá. Még nem sokat láttam belőle, hiszen a konyhában álltunk, de nagyon tetszett.

- Ház- somolygott. – Még senki nem mondta rá azt, hogy ház. Mindenki villaként emlegeti. A nővérem kastélyként – vigyorgott. – De neked ez tényleg csak egy ház – emelte rám a pillantását. – Hatalmas kastélynagyságú otthonaid vannak.

- Sokkal jobban érzem magam itt – suttogtam neki.

- Itt vagy, és itt is maradsz? – kérdezte vágyakozva. Még mindig a kezében volt a kezem, így óvatosan kihúztam. Levettem a mezt, és letettem az egyik konyhaszékre. Levettem a pulcsim és rátettem. Egy atléta volt így már csak rajtam, és egy tréning gatya.

- Ha befogadsz a kocsiban van két egész napra való ruhám – mosolyogtam. Lassan nézett végig rajtam, majdhogynem lustán.

- Mik az elvárásaid? – kérdezte. – Biztos vagyok benne, hogy van benne buktató. Ennyire nem lehet valami jó és tökéletes.

- Az elvárásom az, hogy élvezzük ki ezt a két napot – válaszoltam és közvetlen elé álltam. Az ajkam nagyon közel volt az övéhez.

- Kell gondolnom a férjedre vagy a saját jegyesemre? - kérdezte suttogva. A forrólevegő az arcom csiklandozta.   

- Ne gondolkozz – nyaltam meg a számat. Olyan óvatosan csókolt meg, mintha bármelyik percben eltörhetne ez a pillanat. Átkaroltam a nyakát, és elmélyítettem a csókot. Elpattant a józan ész fonala, először nála, és ahogy felkapott és a dereka köré szorítottam a lábam és éreztem mennyire kíván én is a konyhába hagytam a józan eszem.

Fogalmam sem volt hogyan jutottunk át a hálóba, de a hátam puha ágyneműre érkezett ahogy eldőlt velem.

Csókolt ahol ért. Olyan régen értünk egymáshoz, hogy hiába indult lágy szeretkezésnek kőkemény szex lett belőle.

Ahogy eldőltem mellette szinte egyből lecsukódtak a szemeim. Szorosan a hátamhoz bújt és magához ölelt, én pedig egyből el is aludtam. Teljesen biztonságban éreztem magam. Itt és most senki enm bánthat.

**

Reggel fordultam volna a másik oldalamra, de egy kéz rám nehezedett. Lassan jöttek vissza a tegnapi események, és mikor rájöttem ki szuszog nyugodtan mellettem nagyon óvatosan fordultam meg. Békés arca volt. soha életemben nem aludtam vele. Nem volt rá lehetőség.

Megérezhette, hogy nézem mert laposakat pislogva rám nézett.

Az arcán lusta, elégett és szerelmes mosoly terült el.

- Nem álmodtam – suttogta. Bebújtam a nyakához és nyomtam egy csókot az érzékeny bőrfelületre.   

Abban a percben olyan volt az életem ahogy kislányként megálmodtam. Boldog voltam. Földöntúlian boldog.

VI. fejezet

Mire haza értem már Oliver is otthon volt. Szerencsére nem volt semmi botrány belőle merre jártam. Egyből elmentem tusolni, és már sminkben, elegánsan jelentem meg előtte.

Megebédeltünk, majd ő ment a dolgára én pedig a parti utolsó simításait is ellenőriztem.

Szerencsére egész nap letudtam magam foglalni így csak este, mikor lefeküdtem aludni a hatalmas üres ágyban, akkor jutott eszembe Cristiano, és az üresség amit a hiánya okozott a lelkemben.

A következő napon, már a műmosoly volt az arcomon. A lelkem sajgott a biztonság érzetért, és vágytam arra, hogy megöleljen. Sikítani tudtam volna elkeseredésemben, de hiába tettem volna meg, senki nem értette volna az okát, és még kevésbé figyeltek volna oda rám. Én itt csak egy kiegészítő voltam.

A parti napján már délelőtt a körmösnél kezdtem, aztán fodrász, sminkes és öltözhettem is, hogy időben le tudjunk indulni.

Indulás előtt nem sokkal Sara számát jelezte a rezgő mobilom.

- Amina – köszönt bele kicsit zaklatottan.

- Sara mi történt? – kérdeztem egyből.

- Mint tudod riporter vagyok és remek értesüléseim vannak –kezdett bele. Leültem, féltem, hogy a Crisses látogatásom derült ki. A torkomban felkúszott a félelem.

- Sajnálom, hogy bántalak ezzel, és elpletykálom, de Iker azt javasolta mondjam el mielőtt újságokba vagy a hírekben látod – felsóhajtott. Lehunytam a szemem, a kezemben remegett a telefon. – Oliver Angliába egy nővel mászkált, és egy discoban készültek róla félre érthetetlen képek.

Egy pillanatig ültem csak és néztem magam elé.

- Megcsalt? – kérdeztem, nem tudtam feldolgozni egyelőre és azt sem tudtam mit kéne éreznem. Hirtelen üres lettem.

- Sajnálom, de igen – a hangjából őszintén kicsengett az együtt érzés.

- Köszönöm, hogy szóltál, mennem kell. A partin találkozunk – és letettem. Az ölembe ejtettem a telefonom, és magam elé bámultam.

Aztán mikor Donna bejött, mint egy gép felkeltem, és lent beültem a kocsiba ami elvitt minket a helyszínre. Oliver végig a telefonját bújta, én pedig néztem a sötét tájat.

Mikor oda értünk mint jó háziasszony mindenkit üdvözöltem, de senkire sem figyeltem igazán. Vártam, hogy Cristiano megjelenjen, és legalább lássam.

Mikor este 8-at ütött az óra hivatalosan is megnyitották az apósom születésnapi partiját, de én még mindig az ajtót figyeltem.

Cristian viszont nem volt sehol. Mikor már mindenki beszélgetett mindenkivel odasétáltam Ikerhez.

- Hol van? – éreztem ahogy a kétségbeesés a torkomon tanyázik.

- Betegségre hivatkozva nem jött – mosolyodott el szomorúan. Tudott a hírről, és arról is, hogy Crisnél voltam. Láttam a szemében a kérdéseket, de nem tette fel őket.

- Te vagy a csapatkapitány, tényleg beteg, vagy csak kihúzta magát az esemény alól? – azt akartam, hogy azt mondja tényleg beteg. Tényleg otthon fekszik, de ahogy elhagyta a számat a kérdés tudtam rá a választ.

- Délelőtt még nem volt baja – sóhajtott fel. Bólintottam, és egy kedves mosolyú maszkkal az arcomon körbesétáltam. Beszélgettem mindenkivel, mikor az ajtó közelébe értem letettem a pezsgős poharat és próbáltam feltűnés mentesen távozni. A tűsarkaimon átsiettem az út túl oldalára, és ott tipegtem tovább. Előszedtem a telefonom, és Donnát, hívtam, hogy jöjjön értem.

Nem telt el 3 perc mikor megállt mellettem.

- Ülj át, én vezetek – nyitottam ki a vezető felöli oldalt.

- De kisasszony már ivott! – nézett rám meglepetten. – És az iratai sem lehetnek önnél!

- Nem érdekel – vágtam rá. Nem volt semmi racionális a viselkedésemben, és minden jólneveltségem elhagytam valahol.

Az esélyimben hihetetlenül kényelmetlen volt vezetni, a tűsarkúról nem is beszélve.

Ahogy Cris háza elé értem kiszálltam és ráfeküdtem a csengőre, nem érdekelt az sem, ha valaki itt van vele, vagy a fia felébred. Azt akartam, hogy kijöjjön, megöleljen, megcsókoljon és soha ne engedjen el.

Éreztem, hogy az alkohol a fejemben egyre jobban tompítja a gondolataimat.

- Meg vagy őrülve? – visított egy női hang bele a kaputelefonba.

- Mit csinálsz itt? – néztem a kis képernyőre döbbenten. Irina önelégült fejjel bámult vissza.

- Több jogom lenne ezt nekem megkérdezni tőled. Én a jegyesemnél mulatom a szabadnapjaimat – ha szemben áll velem, nőiesen megkapaszkodtam volna a hajában. De sajnos így csak a tenyerembe sikerült a körmeimet belemélyeszteni.

- Küld ki Crist!

- Ugyan miért? Ő az enyém! – nevetett, és eltűnt a képről.

- Soha nem volt a tiéd – suttogtam a házat nézve. Az addig visszafogott kétségbeesettség elöntött, és folyni kezdtek a könnyeim. Donna egyből ott volt mellettem, és próbált a kocsi felé terelni.

- Kisasszony jöjjön, meg fognak minket látni. Az édesapja nagyon dühös lesz! – megfogta a kezem és átkarolta a derekam, de én elengedtem magam, és hiába voltam vékony, nem bírt megtartani, és szépen a földre csúsztam.

A sírás annyira rázta a testem, hogy észre se vettem a hideget. A legrosszabb az volt, hogy a lelkem is zokogott, esélyem sem volt megállítani a zokogásom, csak egyre jobban erősödött.

Már nem láttam semmit, csak egy idő után azt éreztem, hogy valaki a térdem alá nyúl, megtámasztja a hátam és eltűnik alólam a hideg föld. Egy meleg testhez szorult az oldalam, de annyira sok feszültség, és érzelem volt a lelkemben, hogy nem bírtam abba hagyni a sírást. Nem ment, pedig éreztem, hogy már biztonságban vagyok.

- Semmi baj – suttogta és a nedves arcomra nyomott egy puszit. Hallottam ajtó csukódást, és pár pillanat múlva gyereksírást is.

Mély búgó hangon hallottam megszólalni a ’megmentőm’ mivel a fülem a mellkasán volt. A szívverésen nyugodt volt, és érteni szerettem volna mit mond, de számomra nem teljesen ismer nyelven kezdett el beszélni.

- Próbáld megnyugtatni kérlek – kaptam el egy spanyol mondatot. Azt hittem rám érti, és egyből erősen kapaszkodni kezdetem az erős vállakba, hogy nehogy el tudjon engedni. Aztán leült velem. Még jobban a mellkasához húzott, és kihúzta a hajamból a pálcákat amik egyben tartották. Játszani kezdett a tincseimmel, és simogatta őket. Elmerítette benne az ujjait, hogy a fejbőrömön érezzem őket. Nem szólt egy szót sem. Fokozatosan kezdtem megnyugodni.

Mikor már átláttam a könnyeimen felnéztem rá. Cristiano egy apró biztató mosollyal nézett vissza rám.

- Nem lesz semmi baj – suttogta. – Itt vagyok. Nem foglak elengedni többet.

Csak bólintani tudtam, és visszafektettem a fejemet a mellkasára, pont a szíve fölé.

Fogalmam sincs meddig lehettem úgy ott, de arra ébredtem, hogy valaki megemeli az ölembe nyugtatott kezem, és az ölembe mászik. Kinyitottam a szemem, és Cristiano kisfia fektette a fejét a mellkasomra. Ami meglepett, hogy egy nagy póló volt rajtam, és be voltam takarva, de még mindig Cris mellkasának dőlve félig ülő pozícióban voltam. Megemeltem a takarót, és betakartam a kisfiút is. Befordult az apja mellkasához, és szinte egyből nyugodtan szuszogott tovább. Meglepett picit ez a dolog, mert engem nem igazán ismerhetett.

Aztán eszembe jutott, hogy ezzel kimutatta, hogy elfogad. Elöntött a szeretet a kisfiú iránt, és visszadöntve a fejem az élő párnámra újra elaludtam.

**

Reggel rendesen elgémberedve ébredtem arra, hogy valaki a tincseimet huzigálja. Ketten feküdtünk az ágyban a kisfiúval, de ő már a fejem mellett ült és a hajam tekergette.

Fogalmam sem volt róla, hogy Cristiano mikor került ki alólam, de ha fel is ébredtem nem emlékeztem rá.

- Keressük meg apát – mondtam neki spanyolul, és reméltem megérti. Mivel lelkesen bólogatott a rekedt hangom ellenére is felkeltem, és szinte egyből szembe találtam magam a tükörrel. A sminkem borzalmasan elfolyt.

- Gyere – fogtam meg a kezét. Először bementünk a fürdőbe, és megmostam alaposan az arcom, amit ő is utánozott és aranyosan prüszkölt is egyet mikor az orrán lecsöppent a víz.

A konyhában Donna főzött valamit, Cris pedig morcos arccal nézte, ahogy birtokba veszik a konyháját. Valószínűleg Donnában dolgozik a sok év megszokása.

Mikor megláttak minket kézen fogva érkezni mindketten elmosolyodtak.

A kisfiú egyből futott az apjához, és adott neki egy nagy puszit, hogy utána Donna közelébe sündörögjön és próbálja a kistermete ellenére meglesni mit csinál. 

Cristiano pedig felkelt és megölelt.

- Jobban vagy? – simogatta meg a sminktelen arcom.

- Azt hiszem igen – mosolyogtam rá. – Sajnálok mindent. Nem szabadott volna ide jönnöm, és jelenetet rendeznem.

- Ugyan – mosolygott továbbra is. – Irina úgyis menni készült – nevette el magát. – És örökre ment.

- Kidobtad? – kérdeztem meglepetten.

- Igen – bólintott. – És mikor láttam, hogy a fiam mennyire szeret téged pedig alig ismer, már biztosan tudtam, hogy bármi is lesz jól döntöttem.

- Azt várod hagyjak ott mindent? Tagadtassam ki magam a családból? – kérdeztem halkan. Donna csendesen felsóhajtott, és felvette a kíváncsi kisfiút.

- Remélek valami hasonlót – bólintott.

- Ez nem ilyen egyszerű – motyogtam.

- Miért ennyire előítéletes a családod? – döntötte hátra a fejét egy pillanatra és sóhajtott egyet.

- Apám így lett nevelve, anyám pedig egy gyenge nő – vontam meg a vállam.

- Azzal, hogy nem mersz lépni, és inkább a szerelmet tagadod meg magadtól, mert a családoddal szemben úgy egyszerűbb pontosan azt bizonyítod, hogy te sem vagy sokkal erősebb – leforrázva álltam a konyhába, ő pedig fogta magát és kiment inkább az udvarra.

Mire eljutott a tudatomig, mennyire megsértett ezzel már kint dekázott. Ránéztem a Donna és kicsi Cris kettősre akik remekül elvoltak, bár Donnan aggódó pillantásokkal nézett felém.

Kivonultam az udvarra felszeget fejjel, oda mentem Crishez, és lendületből felpofoztam.

- Nem vagyok gyenge, ne sértegess – megfordultam és mikor beléptem az üveg ajtón, milliméterekre az üvegrésztől és pár centire a fejemtől csattant iszonyatos erővel a falnak a labda.   

- Teljesen megőrültél? – fordultam meg, és teli torokból ordítottam. Iszonyúan megijedtem. – És ha eltalálsz vagy berobban az üveg?

Hangosan nevetni kezdett.

- Focista vagyok az ég szerelmére – hahotázott. – Egy úszót se féltesz, hogy vízbe fullad.

- Meg felelőtlen is! – vágtam rá. – Az üveg mögött nem messze ott a fiad! Nem csak az én nyakamba szakad bele az üveg!

- Ha azaz üveg kitörne olyan könnyen már rég nem lenne ott – nevetett még mindig. Maga elé ejetett egy másik labdát, és lényegesen gyengébben megrúgta, és a fejem másik oldalán az üvegről csapódott vissza. Az egész üvegfelület beleremegett, de nem tört ki, semmi baja sem lett.

- Biztonsági üveg – vigyorgott.

- Mi ilyen nagyon vicces? – dühöngtem.

- Az arcod – nevetett. – Hidd el csak akkor talállak el ha akarlak – simult gonoszkás mosolyra a szája.

- Meccsen mégis sikerül eladni a labdát néha meg a kapu mellé lőni – vágtam a fejéhez.

- Az megint más – vonta meg a vállát. Hihetetlenül idegesített, hogy tejesen nyugodt volt. – Ott éles meccs helyzetben vagyok, sokszor épp hogy megkapom a labdát és el kell rúgnom, vagy már jó ideje cselezek és esélyem sincs megállni, hogy bemérjem. Nem is tudnék megállni a lendület miatt.

- És az elrontott szabadok? – szurkálódtam tovább.

- Ott legalább 8-9 játékos állt előttem, nem egyszerű – magyarázta. Közben a talpa alatt ott volt még egy labda, és azzal szórakozott. – Nézd meg, hogy a tizenegyeseket 100ból ha 5-öt elrontok.

Nem tudtam mit mondani. Arra eszméltem, hogy megint felém jön a labda. Aztán el is ment mellettem, bár nem igazán volt erő benne. Megfordultam, hogy hol ér földet, és meglepetésemre a kisfia állt a nyitott ajtóba, és mint egy tökéletes passz a lábához ért oda a labda.

Leguggolt és felvette. Nem bírtam mosoly nélkül, ahogy még nem teljesen biztos járással elindult az apja felé, és vissza viszi neki a labdát.

- Rúgd ide – guggolt le Cris. A kisfiú letette a labdát, és ügyetlenül belerúgott egy et a labdába, de annyira erősen próbált, hogy a fenekére huppant. A fűben ülve nézte, ahogy kicsit arrébb gurul a labda. – Ügyes vagy törpe – kelt fel Cris, és felvette a fiát.

Cris mindig is nagyon jól nézett ki, de a fiával a kezében hihetetlenül lélegzetelállító volt.

Donna is kijött a házból, és aggódó arccal hozta a telefonom, ami vádlón csörgött.

Behunytam egy pillanatra a szemem, és elvettem tőle. Oliver hívott. Ránéztem Crisre, de végül arrébb sétáltam, és felvettem.

- Mégis hol vagy? Mit képzelsz magadról, hogy így eltűnsz? – hadarta egyből bele a telefonba.

- Hogy hol vagyok? Ahhoz semmi közöd, azok után, hogy Angliába egy másik nővel hetyegtél – dühödtem iszonyúan be. Forrt a lelkem.

- Gyere haza és beszéljük ezt meg – vágta rá.

- Rendben – és ki is nyomtam. Cris elé léptem, és szerelmesen megcsókoltam.

- Hívlak rendben? Megyek és véget vetek ennek az egésznek – hatalmas mosoly terült el az arcán. Magához ölelt a kisfiával a kezében.

- Izgatottan várom a hívásod. Összébb pakolok, csinálok helyet a cuccaidnak ha kell – mondta izgatottan.

- Nem férnének el a cuccaim a tieid mellett hidd el nekem – nevettem. Jó érzés volt belegondolni, hogy nemsokára független leszek. – De ne szaladjunk ennyire előre, rendben? A válás kimondásáig semmiképp nem költözöm ide.

- Rendben – simogatta meg az arcom.

**

Haza értem, átöltöztem és egyből célba vettem Oliver irodáját.

- Hallgatlak – ültem le vele szembe.

- Adjunk 2 hónapot ennek a kapcsolatnak – dőlt hátra a székbe. – Részben, hogy hátha mindketten megnyugszunk, és lenne egy csodás házasságunk.

- Másrészt? – kérdeztem rá.

- Most indítottam el egy céget, és hetekbe telik míg apád aláírja a szerződést. Nem akarom elveszteni, mint támogatót – biztos voltam benne, hogy az első indok, csak duma volt.

- És ez nekem miért lenne jó? – kérdeztem rá.

- Elválnánk békében, és ha apád még ki is tagad én támogatni foglak. Részesedést kapsz az üzletemből, ha jól tudom a Santander bank bankból is van részesedésed, apád így védi ki a támadásokat – enyhén kérdőn nézett rám. Erről meg is feledkeztem. Ha ki is tagad, és el akar tüntetni a cégből, ki kell vásárolnia ami hatalmas összeg, és biztos, hogy életem végig nem lenne gond a megélhetéssel.

- Te leszel a szerződésben az összekötő személy, így saját számlád is kialakul, amin a részesedési pénz rajta lesz – magyarázta tovább.

- Mi a buktató? – kérdeztem.

- Nem igazán van – vonta meg a vállát. – Ezt a két hónapot ki kell bírnunk remek házasság látszatban, hogy apád fejet hajtson.

- Gondolom akkor most megvédjük egymást  a médiával szemben – konstatáltam. Bólintott.

- És ha elvállunk, nem lenne terhes a nevem a cégedben? – kérdeztem.

- Ebben nőttél fel, és apádat tudnád rángatni ahogy csak akarod, amint már nem félsz tőle – vigyorodott el. – Nem lennél teher a cégben, és a főnök úgyis én lennék, sok dolgod nem lenn. Néha megjelenni eseményeken, vagy aláírni valamit.

- Saját könyvelőt szeretnék a cégen belül – gondolkodtam el. Apám mellett tényleg sok mindent megtanultam. És elég befolyásos embert ismerek.

- Rendben – nyújtotta a kezét. Kezet fogtunk mintegy megerősítve a megbeszélteket.

Mikor kiléptem a dolgozószobából, csak akkor esett le, hogy ez azt jelenti, hogy 2 hónapot ki kell bírnom Cristiano nélkül.

Már tudtam, hogy heti kétszer a meccsre járás lesz a programom.

Estére megkaptam a kezembe a szerződést, ami a megbeszélteket foglalta magában. Aláírtam, és odatettem Oliver asztalára. Csak ezek után hívtam fel Crist.

- Két hónap? – akadt ki, miután elmeséltem neki az egészet. – Minek neked bármilyen szerződés, meg anyagi bebiztosítás, mikor én milliókat keresek?

- Cristiano, egész életemben eltartott voltam – sóhajtottam fel. – Így  lesz mit csinálnom, és így védve leszünk a médiától. Ha nem megyek bele Oliver nem tud belekezdeni a cégébe, és hatalmas botránnyal vállunk el. Nem szeretem, mikor rám másznak az újságírók.

- Mellettem pedig követni fognak – morogta.

- Követni most is követnek – nevettem. – Kérlek, két hónap. Rendben?

- Csak ha legalább a meccseken láthatlak! – akaratoskodott.

- Már le is fixáltam, hogy minden meccsre megyek – nevettem. Büszke voltam magamra a megállapodás miatt. De akkor úgy tűnt könnyű két hónap lesz.

Utáltam tévedni.